Súlyos botrányt okoznak a nagy-britanniai üzletekben alkalmazott, mesterséges intelligencián alapuló arcfelismerő rendszerek.
Mostanában egyre szaporodnak azok a posztok a közösségi oldalakon, hírek a médiában, amelyekben a mentőhívás és a mentőegység helyszínre érkezése között eltelt időt panaszolják, boncolgatják. A problémára persze igazán Gálvölgyi János esete hívta fel a figyelmet. A probléma rendkívül összetett, de a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége most megpróbálta nagyjából felvázolni azt.
Vizsgálat zajlik a mentőszolgálatnál arról, hogy megfelelő szakmai döntés született-e Gálvölgyi János ügyében, akihez hozzátartozói szerdán délelőtt hívtak mentőt, de mivel az nem érkezett meg időben, maguk vitték a 74 éves színészt kórházba, ahol lélegeztetőgépre került.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) Facebook-posztja szerint négy ok miatt nem érhet ki a mentő időben egy ilyen esetben itthon:
- a mentőhívás-mentőküldés nem megfelelő szabályozási háttere,
- a mentőszolgálat megfelelő kommunikációjának hiánya,
- a lakosság egészségügyi edukációjának elmaradása a kívánt szinttől és
- a mentők kapacitáshiánya.
Ezer hívásra Budapesten 150 mentőautó jut, országosan 785 egység áll rendelkezésre, amelyek közül át is tudnak csoportosítani, ha szükséges – mondta Győrfi Pál szóvivő a Rádio 1 Balázsék című rádióműsorában.
A kapacitáshiány ugyanakkor a hosszú távú statisztikák alapján is látványos: országosan egyre több feladat jut lényegében változatlan mennyiségű mentőautóra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emellett az alacsony bérek is közrejátszanak a túlterheltség kialakulásában az MOMSZ szerint.
- A fővárosban és vonzáskörzetében akár a mentőgépkocsi-vezetők, akár a mentőápolók vagy mentőtisztek jóval magasabb fizetésekért találnak munkát, mint amelyet a mentőknél el tudnak érni – írják erről.
- A hiányzó fővárosi kapacitásokat ugyan lehet vidéki felvezénylésekkel
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







