Cseles trükkel fosztják ki a járókelőket Budapest utcáin: vigyázz, ne te legyél a következő áldozat!

Cseles trükkel fosztják ki a járókelőket Budapest utcáin: vigyázz, ne te legyél a következő áldozat!

2023. március 1. 16:31

Három férfi budapesti ATM-ből pénzt felvevő külföldi turistákat vert át: alkalmi ismerősként elterelik a figyelmüket, miközben pénzt akarnak felvenni egy ATM-ből, azt mondják, hogy rossz az automata, nem ad ki pénzt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben, mivel egy férfi bejelentette, hogy 2022. szeptember 21-én éjfél előtt néhány perccel alkalmi ismerősei meglopták. A bejelentő turistaként érkezett a fővárosba, majd barátaival szórakozni indultak. Az este folyamán alkalmi ismerősöket szereztek, akik elterelték egyikőjük figyelmét, miközben ő pénzt akart felvenni egy ATM-ből. A sértettnek azt mondták, hogy rossz az automata, nem ad ki pénzt, ezért elirányították egy másik géphez. Miután a turista elindult, a háromfős társaság a működő automatából magához vette a sértett 200.000 forintját, majd azzal elfutottak - számol be a Police.hu.

A nyomozók megállapították, hogy a társaság másik két alkalommal is ugyanilyen módszerrel vert át külföldieket, mellyel összesen 360 ezer forintot zsákmányoltak.

A VII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a feltételezett elkövetők közül egyet azonosítottak, akit 2023. február 15-én elfogtak és előállítottak. A 21 éves M. Attilát üzletszerűen elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság 2023. február 17-én elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.

A felvételen látható sárga kabátot viselő férfi a sértett, míg a fekete kabátos személyeket jelenleg is keresik a rendőrök.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem