17 °C Budapest
Couple with carton boxes on hands in empty room in new house

Óriási bajban az első otthonukat kereső fiatalok: Budapesten konkrétan esélyük sincs

2022. december 23. 18:03

Az idei évben az országos tranzakciókat vizsgálva azt láthatjuk, hogy emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya 2021-hez képest. A Duna House adataiból láthatjuk, hogy a fővárosi otthonteremtők jelenléte a tavalyihoz mérten 10 százalékponttal csökkent. Vidéken az idei évben átlagosan 27,7 millió forintért, átlagosan 78 négyzetméteres lakásban kezdhettek önálló életet a vevők, a fővárosban több mint 42,5 millió forintot kellett fizetniük az első lakást vásárlóknak, amiért mindössze 55 négyzetméteres otthon kapható.

A 2022-es év gazdasági eseményei, az emelkedő megélhetési költségek, az infláció, valamint a dráguló hitelkamatok miatt összességében elmondható, hogy az első negyedéves ingatlanpiac szinte össze sem hasonlítható az év végére kialakult állapottal. „Általánosságban véve kijelenthetjük, hogy megnehezedett a lakást vásárlók helyzete az év végére, a gazdasági bizonytalanságok miatt sokan letettek az ingatlanvásárlásról, azonban az adatok összességében mégis azt mutatják, hogy arányaiban többen jutottak első lakáshoz az idei évben, mint tavaly.”  – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Az országos átlag alapján 2021-ben az összes tranzakció 14%-ban szerepeltek az első lakást vásárlók, míg 2022-ben ez az arány két százalékponttal magasabb volt, ugyanakkor amint Budapestet és vidéket külön vizsgáljuk, fordul a kocka. Míg 2020-ban és 2021-ben még a tranzakciók negyedét az első lakást vásárlók adták, addig a Duna House ügyfelei között végzett felmérés alapján 2022-ben már csak az összes eladás 16%-ban adta a vevők motivációját az első otthon teremtése a fővárosban. Vidéken is csökkenő tendenciát mutatnak a számok, az első lakásukat vásárlók aránya 2020-ban 26, 2021-ben 22, míg az idei év adatai alapján mindössze 21% volt.

A fővárosi első lakást vásárlók a pandémia megjelenésének évében átlagosan 32,2 millió forintból oldották meg az otthonteremtést, átlagosan 56 négyzetméteres ingatlan került a birtokukba. Akik 2022-ben vágtak bele az otthonteremtésbe, már nem úszták meg ilyen olcsón, több mint 10 millióval többet kellett fizetniük, átlagosan az egy négyzetméterrel kisebb, 55 négyzetméteres lakásokért. 2021-hez képest 14%-kal, míg 2020-hoz képest 32%-kal kellett többet áldozniuk az otthonteremtőknek az idei évben a fővárosban.

A vidéki és a budapesti ingatlanpiac közötti árkülönbségnek köszönhetően a vidéki első lakást vásárlók határozottan könnyebb helyzetben vannak. Ők 2020-ban 20 millió forint alatt, átlagosan 80 négyzetméteres otthonban kezdhettek önálló életet, 2021-hez képest az idei évben 17%-kal többért, 27,7 millióért már csak 78 négyzetméteres lakáshoz, házhoz jutottak.

– tette hozzá a szakértő.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A budapesti ingatlanpiac novemberi tranzakcióinak közel felében a vevői motivációt a befektetési célú vásárlás adta, csökkent azonban az előző év azonos időszakához viszonyítva az első lakást vásárlók aránya idén novemberben a fővárosban, miközben vidéken ez a második leggyakoribb vásárlási ok volt, a tranzakciók 26%-a zárult ebből az okból. Az első lakásukat vásárlók átlagosan 26,7 millió forintot költöttek vidéken a novemberi adatok alapján, amiért 60 négyzetméter körüli ingatlant kaptak, míg Budapesten 39,5 millió forintért mindössze 50 négyzetméteres otthonra futja.

A vidéki adatoknál látható, hogy a novemberi tranzakciók között kimagasló arányban szerepeltek az első otthont vásárlók, amit vélhetően a még biztosan elérhető otthonteremtési támogatások kihasználásnak utolsó hajrája magyaráz.

– nyilatkozta Benedikt Károly.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem