8 °C Budapest
Gondoltad volna? Valójában ezen a 10 dolgon múlik, hogy tényleg boldog vagy-e az életedben

Gondoltad volna? Valójában ezen a 10 dolgon múlik, hogy tényleg boldog vagy-e az életedben

2021. december 6. 14:35

A boldogság valódi forrását évezredek óta keresi az emberiség, és hogy megtalálta volna, azt mind a mai napig nem lehetne biztosan állítani. Pszichológusok és szociológusok is lankadatlanul keresik, mitől lesz elégedett és önmagával harmóniában élő egy ember. És persze mi is kíváncsiak vagyunk, hogy egy olyan felemás év vége felé, mint az idei, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. 

A boldogság meghatározása, mibenléte már a civilizáció kezdete óta foglalkoztatja az emberiséget. Az ókori Görögországban alapvetően két iskola létezett ebben a tárgykörben: az egyik azt tanította, élj a mának (pedig Horatius hol van még!): Epikurosz, a filozófus úgy vélte, hogy a legjobb élet az, amely tele van élvezetekkel és kevés fájdalom keseríti a mindennapokat. Ellenben az Arisztotelész által vezetett irányzat szerint a boldogság az erény szerinti életben van: a tömegember az élvhajhászásnak él, a boldogságot mindig külső, tőle nem függő javakban keresi, ezért az az út mindig zsákutca. A megoldás az arany középút.

De mi a helyzet 2000 évvel később, a 21. század elején? Sok minden nem változott. Napjaink vezető kutatói, például Martin Seligman professzor és Corey Keyes professzor Arisztotelész elképzeléseire építettek, amikor az emberi boldogságról beszélnek.

A legújabb kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a testünk jóléte is hozzájárul az elménk egészségéhez, így a Ceoworld által felállított 10 elemű lista a feltételezések szerint lefedi a boldogság mai definícióját.

  1. Tisztázd a számodra fontos értékeket, és használd is őket viselkedésed, választásaid irányítására. Az értékek nem csak egyszerűen szavak, de pontosan leírják, hogyan akarsz viselkedni, hogyan akarsz bánni önmagaddal, másokkal és a körülötted lévő világgal. A sztoikus filozófusok is úgy vélték, hogy értékeidnek, erényeidnek megfelelően élni minden, amire szükséged van a boldogsághoz.
  2. Mozogj naponta, mivel ma már tudjuk, hogy a mozgás szabályozza a pozitív neurokémiai anyagokat, amelyek lehetővé teszik az agyad jó működését - ezek közé tartoznak az endorfinok, a szerotonin, a dopamin, a noradrenalin és az endokannabinoidok. Rendszeres testmozgás nélkül megfosztod az agyad ezektől a fontos vegyi anyagoktól.
  3. Mivel az agy szociális szerv, ezért dolgozz aktívan a kapcsolataidon, különös tekintettel azokra az emberekre fókuszálj, akik támogatnak, elfogadnak és felemelnek.
  4. Ne ess abba a csapdába, hogy másokhoz hasonlítod magad: ehelyett koncentrálj a személyes fejlődésre, és hasonlítsd össze magad azzal, aki a múlt héten, a múlt hónapban és a múlt évben voltál.
  5. Élj a lehetőségeidhez mérten! Kutatások szerint a pénz hozzájárulhat a boldogsághoz, de csak akkor, ha a megtakarítási számlán van. Ha sokat keresel, de túlköltekezel, az nem járul hozzá a boldogsághoz, ám egy szerényebb bér, amiből azonban rendszeresen félreteszel valamennyit, már igen.
  6. A virágzó élethez elengedhetetlen, hogy legyen egy vagy több hobbija az embernek. Űzz minél rendszeresebben olyan tevékenységeket, amelyek valóban érdekelnek. Ha szerencsés vagy, a munkád is ebbe a körbe tartozhat, ám nem kell feltétlenül szeretned a munkádat ahhoz, hogy boldog légy.
  7. Vedd komolyan az alvást, ugyanis a krónikus alváshiány nagyban hozzájárul a szorongás és a depresszió kialakulásához. Gondoskodj a jó alváshigiéniai gyakorlatokról, például: a koffeint (amely ismert stimuláns) napi 3 csészénél kevesebbet fogyassz, és igyekezz délután 2 órára időzíteni az utolsót. Rendszeresen, ugyanabban az időben feküdj és keljen fel, hogy a cirkadián ritmusa szabályos legyen. Az alkoholfogyasztást csökkentsd a minimálisra, legfeljebb 2 egységet igyál, lefekvés előtt 30 perccel kapcsoljon ki minden képernyőt, és olvass, meditálj, végezz légzőgyakorlatokat vagy nyújts.
  8. Étkezz úgy, mint a nagyszüleid, amikor még az ételek nagy része valódi élelmiszer volt. A valódi élelmiszerek - különösen a gyümölcsök, zöldségek, diófélék és magvak - több ezer polifenolt tartalmaznak, amelyek a legújabb kutatások szerint kulcsfontosságúak a jó agyműködéshez. Azok az emberek, akik sok feldolgozott ételt esznek, éheztetik az agyukat, nem jut neki elég a tápanyag, ezen felül egy sor olyan kellemetlen vegyi anyagot juttatnak be, amelyek megzavarják a megfelelő sejtfolyamatokat.
  9. Gyakorold a hála és a kedvesség gesztusát naponta. A hála felkészíti az agyadat a pozitív gondolkodásra, az agyunk pedig arra van beprogramozva, hogy jól érezze magát, ha segítünk másoknak.
  10. Dolgozz a célodon! Sok embert elriaszt a célmeghatározás gondolata, mert túl nehéznek tűnik, de ez nem a világ megváltoztatásáról szól, hanem arról, hogyan tudod jobbá tenni az univerzumnak azt a kis szegletét, ahol te vagy.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje

És te gondolkoztál már valaha azon, mi az ami igazán boldoggá tesz? A családod, a munkád, esetleg a hobbid? Egy olyan felemás év vége felé, mint az idei, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. Még idén, 2021 legutolsó napjaiban publikáljuk az eredményt, melyből kiderül majd, mennyire boldog nép a magyar, melyek a legboldogabb területei az országnak, és mi frusztrálja leginkább az embereket. Ha válaszolsz a 15 rövid kérdésünkre, sokat segíthetsz nekünk abban, hogy kiderüljön: boldog-e a magyar?

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm