13 °C Budapest
Egyre több a vita az építkezések, felújítások körül: így kerülheted el a hosszú pereskedést

Egyre több a vita az építkezések, felújítások körül: így kerülheted el a hosszú pereskedést

2021. augusztus 17. 16:10

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.

Az építkezések és felújítások gyakori velejárója a késedelem, a hibás teljesítés, a szavatossági probléma, és az azzal járó jogi, pénzügyi vita. Mivel az építőiparban sokszor nem egyszerű utólag megállapítani egy-egy probléma okát, a felek már a munkák során próbálnak bizonyítékot szerezni a maguk igazához.

A közjegyzőktől évről évre többen kérik előzetes bizonyítás elrendelését, igazságügyi szakértő kirendelését. Tavaly a pandémia miatt ugyan kismértékben, mintegy tíz százalékkal csökkent az igazságügyi szakértői kirendelések száma, az idei első félévben azonban már időarányosan elérte a 2019-es szintet. Az előzetes bizonyítások száma viszont még 2020-ban, a pandémia alatt is nőtt 2019-hez képest, az idei első félévben pedig időarányosan tovább emelkedett majdnem tíz százalékkal.

Egy közjegyző többféle eljárással is közre tud működni egy építőipari vitánál. Előzetes bizonyítás keretében alkalmazhatók mindazok a bizonyítási eszközök, amelyek a bírósági eljárásban is, azaz például tanúkat hallgathat meg, szemlét tarthat, okiratot tekinthet meg. Kirendelhet igazságügyi szakértőt, aki meg tudja határozni, mi idézete elő az adott problémát, például miért ázik a fal.

A közjegyzői eljárásban elkészült igazságügyi szakértői vélemény pedig perdöntő lehet. Emellett ténytanúsítást is végezhet közjegyző, amelynek keretében leírást, fényképet, hang- vagy videofelvételt készít az általa tapasztaltakról, és azt közokiratba foglalja. Például rögzítheti, hogy egy adott pillanatban álltak-e már a falak vagy még csak az alapozás készült el – ezt összevetve a szerződésben vállalt ütemtervvel egyértelműen látható, hogy időben vagy késve húzták-e fel a falakat.

A közjegyzői eljárásokban készült okiratok egy bírósági eljárásban komoly bizonyítékként használhatóak fel. Ráadásul a gyakorlat azt mutatja, ilyen esetekben nagy esély van arra, hogy a vitában álló felek megegyeznek, és nem húzódik el az ügy.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Tapasztalataink szerint az építkezések kapcsán megindított közjegyzői eljárásokkal gyakran elkerülhetőek a hosszadalmas perek, nő a hibásan vagy késve teljesítő fél megegyezési, fizetési hajlandósága. A közjegyzői okiratokat és a szakértői véleményt látva ugyanis belátja, nincs értelme egy hosszú perbe bocsátkoznia, amelynek a végén még annak költségeit is neki kell állnia

– mondta Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Igazságügyi szakértő kirendelését gyakran kérik építőipari vitákban vagy balesetek okának megállapítására, de az élet számos területén, például termékminőséggel kapcsolatban és egészségügyi kérdésekben, valamint akár olyan extrém esetekben is hasznos lehet egy független szakértői vélemény, mint egy versenyló termékenységének megállapítása. Előzetes bizonyítás elrendelését szintén gyakran kérik az építőiparban, de egyéb károkozásnál is, például mezőgazdasági vadkár esetén. Ténytanúsítást az építkezéseken kívül számos más helyzetben kérnek a közjegyzőktől, például készülhet tanúsítvány pályázatok bontásakor, zaklató sms-ekről, testületi ülésekről, sorsolásról, közgyűlésekről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm