13 százalékkal nőtt az elhunytak száma egy év alatt: a járvány tovább dönti a rekordokat

2021. március 26. 10:28

Az előzetes adatok szerint 2021. februárban 7055 gyermek született, és 11 024-en haltak meg, és 2020 februárjához viszonyítva az élveszületések és a halálozások száma közel azonos volt. 4096 pár kötött házasságot, ami az előző év azonos időszakához képest 9,3 százalékos visszaesést jelent. A népmozgalmi folyamatokat tekintve az elmúlt tizenkét hónap alatt, azaz 2020. március és 2021. február között a születések száma 1,2, a halálozásoké 13 százalékkal több, a házasságoké pedig 3,6 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest. Mindeközben a harmadik hullám rekordokat dönt fertőzésszámban, halálozási adatokban.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban ma reggel elmondta, hogy az elúmt 24 órában 275 fő hunyt el, 11823 beteg van kórházban és 1480-an lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma is meghaladta a 200 ezret, amelyet eddig még sosem léptünk át. A koronavírus okozta halálozási statisztikák esetében viszont nem csak EU-s, hanem világszinten is élen jár Magyarország - és azt is régóta mondják a szakértők, hogy ez az adat is bizonyosan kevesebb mint a valós áldozatok száma. Nem is szólva a "járulékos" halálozásokról, amikor például valakit nem a koronavírus visz el, hanem az, hogy a járvány miatt nem jut megfelelő ellátáshoz.

A KSH legfrissebb kimutatásai szerint 2021 februárjában7055 gyermek született, ami mindössze 2 újszülöttel kevesebb, mint 2020 februárjában. 2020 szökőév volt, ezért az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított februári születésszám 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. Emellett 11 024 fő vesztette életét, ami 1,0 százalékkal, 116 fővel kevesebb az egy évvel korábbinál, viszont a szökőnaphatással számolt februári halálozások száma 2,5 százalékkal magasabb volt az előző évinél.

Mivel a halálozások száma kismértékben csökkent, miközben a születéseké megközelítőleg azonos maradt, ennek következtében a természetes fogyás 2,8 százalékkal csökkent, és a 2020. februári 4083-mal szemben 3969 fő volt. A szökőnaphatástól megtisztított februári természetes fogyás kismértékben, 0,7 százalékkal nőtt.

Csökkent a házasságkötések száma, 4096 pár lépett frigyre, ami 9,3 százalékkal, 419-cel kevesebb a 2020 februárinál.

A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának februári csökkenése kisebb mértékű, 6,0 százalékos volt.

Éves változás: rengeteg többlethalálozás, kevesebb születés és esküvő

A népmozgalmi folyamatokat tekintve az elmúlt tizenkét hónap alatt, azaz 2020. március és 2021. február között a születések száma 1,2, a halálozásoké 13 százalékkal több, a házasságoké pedig 3,6 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.

A 2020-es adatok önmagukban sem fényesek

2021. első két hónapját tekintve 14 390 gyermek jött világra, ami 762-vel, 5,0 százalékkal kevesebb a 2020. január-februári születésszámnál. Ezen belül januárban 9,4 százalékkal kevesebb, februárban pedig szinte azonos volt az élveszületések száma 2020 megfelelő hónapjaihoz képest. A szökőnaphatástól megtisztított január-februári születésszám ennél kisebb mértékben, 3,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,52 volt a 2020 első két hónapjára számított 1,55-hoz képest.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
24 419-en haltak meg, 6,5 százalékkal, 1499-cel többen, mint egy évvel korábban.

Januárban 14 százalékkal többen, míg februárban a jelenlegi adatok alapján 1,0 százalékkal kevesebben hunytak el. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának a növekedése nagyobb mértékű, 8,3 százalékos volt ebben az időszakban. A halálozások számának növekedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás a 2020 első két havi 7768-cal szemben 10 029 fő volt, ami 29 százalékos, a szökőnaphatást is figyelembe véve 31 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

6877 pár kötött házasságot, ez 6,8 százalékkal, 501-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. Januárban 2,9, februárban 9,3 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban. A házasságkötések számának szökőnaphatástól megtisztított csökkenése kisebb mértékű, 4,8 százalékos volt ebben az időszakban.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 15,5 halálozás jutott. Az élveszületés 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, a halálozás 1,2 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-februári időszakhoz képest, ennek következtében a természetes fogyás 1,5 ezrelékponttal, 6,4 ezrelékre emelkedett. 2021 első két hónapjában ezer élveszületésre 3,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-februárhoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4,4 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal kevesebb 2020 azonos időszakának értékéhez képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem