7 °C Budapest

Te is a nagy lakásár-fordulatra vársz? Van egy rossz hírünk

2019. február 22. 17:30

A gazdasági növekedés és a bérek emelkedése folyamatos stabil támaszt ad a keresleti oldalnak, ezen kívül a fejlesztők között túlsúlyba kerültek a magyar tulajdonban lévő szereplők, akik elkötelezettek a hazai piac mellett. Éppen ezért sem az újlakáspiacon, sem a teljes fővárosi lakóingatlanpiacon nincsenek jelen olyan faktorok, amelyek alapján arra lehetne számítani, hogy az árak beláthatón időn belül, érdemben csökkennének

"2018 egészében 17.681 új lakás épült Magyarországon, 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban; Budapesten pedig a növekedés üteme elérte a 40 százalékot. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma ugyanakkor országosan 3,4 százalékkal 36.719-re csökkent tavaly" - idézte Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia vezérigazgatója a KSH pénteken megjelent gyorstájékoztatójának adatait.

Sem az újlakáspiacon, sem a teljes fővárosi lakóingatlanpiacon nincsenek jelen olyan faktorok, amelyek alapján arra lehetne számítani, hogy az árak beláthatón időn belül, érdemben csökkennének

- hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,83 százalékos THM-el, és havi 46 840 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 52 022 forintos törlesztőt ígér a 3,83 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 4,48 százalékos THM 52 217 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

A szakember szerint a gazdasági növekedés és a bérek emelkedése egyrészt stabil támaszt ad a keresleti oldalnak, másrészt a külföldi befektetők sem ugyanazok, mint akik egy bő évtizede pánikszerűen kiszállni kényszerültek a magyarországi ingatlanbefektetéseikből. Akkor számos ír, brit és spanyol magánbefektető vásárolt úgy lakást Budapesten, hogy szabadon invesztálható tőke helyett - kihasználva az otthoni ingatlanáremelkedést - saját otthonára vett fel (további) jelzáloghitelt, ami miatt később lépéskényszerbe került. Szintén fontos különbség a válság előtti állapotokhoz képest, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a fejlesztők között túlsúlyba kerültek a magyar tulajdonban lévő szereplők, akik elkötelezettek a hazai piac mellett.

"Az új lakások esetében ráadásul számolni kell a kivitelezési költségek további növekedésével és a 2020-tól 27 százalékra visszaemelkedő áfa hatásával is. Ez azt jelenti, hogy a piac vagy elfogadja, azaz megfizeti az e két tényezőnek betudható, a mainál jóval magasabb árakat, vagy a kínálati oldal lép azzal, hogy befagyasztja a további fejlesztéseket" - mondta Földi Tibor.

A Cordia közelmúltban publikált fővárosi újlakáspiaci elemzése szerint a 2018 december végén vevőre váró új építésű otthonok átlagos négyzetméterára 832 ezer forint volt. Ez az egy évvel korábbi 705 ezer forintos átlagot 18 százalékkal múlta felül.

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm