Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Ugyan az árszínvonal folyamatos emelkedése mellett jelenleg nem nagyon lehet alkudozni az új építésű lakások piacán, ez nem jelenti azt, hogy a marketingesek nem vetnek be mindent az értékesítés során, sőt! A magyar lakáspiacot górcső alá véve például egyértelműen kijelenthető, hogy az ingatlanok árazásában is különös jelentőséggel bír a 9-es számjegy.
Hiába érik egymást az újabb és újabb lakóingatlan fejlesztések Budapesten, még így is jóval nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Így persze az sem meglepő, hogy az árszínvonal változó intenzitású, de folyamatos emelkedése mellett jelenleg gyakorlatilag nincs áralku az új építésű lakóingatlanok piacán. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fejlesztők nem vetnek be minden működőképes marketingeszközt az értékesítés folyamán, sőt! A magyar lakáspiacot (az új és használt lakások piacát egyaránt) górcső alá véve például egyértelműen kijelenthető, hogy az ingatlanok árazásában a 9-es számjegy különös jelentőséggel bír.
Kilenc, a bűvös szám
Dave Gold a nyolcvanas évek elején, egy Los Angeles-i italboltban figyelt fel egy különleges szabályszerűségre: akár 0,98 dollárért, akár 1,02 dollárért árultak egy üveg bort, szépen vitték a vevők, de soha nem fogyott ki. Amikor azonban Dave 99 centben határozta meg az eladási árat, a bor pillanatok alatt eltűnt a polcokról.
- idézi Dave Gold gondolatait a magyarul "ZILLOWSZTORIK - Lakáspiaci tények és tévhitek" címen nemrég megjelent könyv.
A megfigyelt szabályszerűség dollármilliókat hozott a felfedezőnek. Dave 1982-ben, Los Angelesben nyitotta meg Amerika első 99 centes boltját, amely rövid idő alatt hálózattá nőtte ki magát. Ma több mint 300 ilyen üzlet várja Amerika-szerte a vásárlókat. Dave Gold a varázsszámából csinált vagyont, de aligha ő az egyetlen, aki felismerte, és sikerrel alkalmazza a 9-esre végződő árcédulák erejét.
A pszichológiai árazás mindenhol tetten érhető. És nem ok nélkül: a dolog ugyanis működik. Az persze végtelen viták tárgya a kereskedők, a hirdetők, és a pszichológusok körében, hogy miért van így. Sokan azt vallják, agyunk automatikusan lefelé kerekíti az árakat, ily módon a minimális megtakarítást sokkal többnek érzékeljük. Míg mások azon az állásponton vannak, hogy a 9-esre végződő árat kedvezményesként interpretálja az agyunk, és a termék attól függetlenül felkelti a figyelmünket, hogy az valóban akciós-e.
Lényeg a lényeg, a trükk az élelmiszerboltoktól, a cukrászdákon és az autókereskedéseken át, a lakáspiacig mindenhol működik. Szakértői megfigyelések szerint egy ingatlan átlagosan magasabb áron - és gyakran gyorsabban is - kel el, ha az eredeti ára 0 helyett 9-re végződik. Ingatlanárak esetben persze fontos megjegyezni, hogy a pszichológiai erő az utolsó nem nulla számjegyben rejlik: így a 19 900 000 és 19 990 000 forint egyaránt a taktikus árazás jó példái. Sőt, a ZILLOWSZTORIK szerzői szerint
Hogy miért? Nos, az eladók ugyan csökkentett kínálati árat alkalmaznak, de megéri így tenniük, mivel a pszichológiai árazáson nyert összeg meghaladja az engedmény mértékét. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a kínálati árból elengedett 10 vagy 100 ezer forintot jellemzően meghaladja a végleges ár növekménye. Nincs tehát sok veszíteni valójuk az eladóknak, ha bevállalják a taktikai árazás kockázatát. És bár az árak emelkedésével a 9-es szuperereje mérséklődhet ugyan, teljes mértékben sohasem tűnik el a hatása.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Itthon is varázsolnak a fejlesztők
A fenti okfejtést természetesen a hazai lakáspiaci fejlesztők is ismerik, és előszeretettel alkalmazzák. Legalábbis az Eltinga, az Ecorys és az FHB Index szakemberei által készített Budapesti Lakáspiaci Riport idei első negyedéves adatsora ezt egyértelműen igazolja. A közel 400 fővárosi lakóingatlan-fejlesztés több mint 13 ezer új építésű lakásánál ugyanis egymást érik a tudatalattinkra ható árcédulák.
Ráadásul a trükk alkalmazását éppúgy megfigyelhetjük a luxusingatlanoknál, mint az olcsóbb fejlesztéseknél. Pedig rendkívül nagy a szórás, csak emlékeztetőül: a legdrágább V. kerület és a legolcsóbb XIX. kerület átlagos lakásárai között közel 140 millió forint az eltérés. Hogy néhány konkrét példát is említsünk: 159 000 000 forintos árcédulát kapott például a II. kerületi Casa Boróka 139 négyzetméteres lakása; míg a szintén II. kerületi Hidász Residence 164 négyzetméteres luxusotthonát 155 900 000 forintért kínálták.
KATT! Keresd a 9-est a legmenőbb hazai ingatlanfejlesztéseknél
A közepes árkategóriában (a Lakáspiaci Riport idei első negyedéves adatai alapján a fővárosban egy átlagos újépítésű lakás 2 és fél szobás; alapterülete 61 négyzetméter; és 46 152 579 forintba kerül) még erőteljesebben érhető tetten a pszichológiai árazás. A Cordia által fejlesztett XI. kerületi Terrace Residence egy már gazdára talált lakása például kitűnő példa erre, a bő 100 négyzetméteres lakás ugyanis 59 590 000 forintos kínálati áron futott.
De ahol talán a leginkább szembetűnő, hogy a marketingesek bedobják az árazásnál a 9-es szám varázserejét (is), az a legolcsóbb árszegmens. Míg a luxus és középkategóriás ingatlanoknál 10-ből 1-2 ingatlan árcédulájára igaz, hogy az utolsó nem nullás számjegy 9-es, addig a 30 millió alatti kategóriában már majdnem minden harmadik újépítésű otthon kínálati árát határozták meg a szabályszerűséget követve. Amúgy ez is azt a szabályt erősíti, hogy ár csökkenésével fordítottan arányos a Dave Gold által megfigyelt szabályszerűség létjogosultsága.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







