Két lakásból alakították ki a 114 négyzetméteres otthont, amely akár két külön élettérként is használható.
Csendrendelet helyett mintaprojektet indított a józsefvárosi önkormányzat a nyári időszakban megnövekedett zaj és szemét ellen.
A főváros VIII. kerületének pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megnövekedett vendégforgalom nagyobb zajjal is jár, ami zavarja a lakosságot. Ennek megoldására a városrész képviselő-testülete úgy döntött, hogy Józsefváros legfrekventáltabb részén, a Palotanegyedben május 1-jétől október 6-ig, minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este 10 órától másnap reggel 6 óráig egy közterület-felügyelő és egy rendőr közösen felügyeli a rendet a vendéglátóhelyek környékén, különösen a Mikszáth téren és a Krúdy Gyula utcában.
A tájékoztatás szerint annak érdekében, hogy a lakosok semmit ne vegyenek észre az éjszakai szórakozásból, reggel 6 és 8 óra között intenzívebben a takarítanak.
Az önkormányzat a feladatokra hárommillió forintot különített el, s ha az akció beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor az egész kerületben bevezetik.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
Mégis, mi folyik a pesti agglomerációban? Rengetegen költöznek éppen ide 2026-ban: tudhatnak valamit
Lapunk 2026-ban is megvizsgálta, hogy a szűkebb értelemben vett agglomeráció települései közül melyeken nőtt kiugróan a lakosságszám
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







