Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Bár az időjárás kevésbé kedvezett a strandoláshoz, több ezren keresték fel a Dagály és Palatinus Strandfürdőt, melyek elsőként nyitották meg kapuikat a budapesti strandok sorában. Új csúszdákkal, új szolgáltatásokkal, számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, Strandváró nappal várják idén is a nap és a víz szerelmeseit a budapesti strandok.
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. a Pénzcentrum.hu-t úgy tájékoztatta: a strandszezonra való felkészülés jegyében több mint 600 millió forint összeget fordítottak arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a fürdőzésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A beruházások, fejlesztések során természetesen figyelembe vették a látogatók igényeit.
A vizesblokkok és öltözők felújítása mellett a fő újdonság, hogy a Palatinus és Római Strandokon új óriáscsúszdák kerültek kiépítésre. Így a Palatinus Strandon található Magyarország leggyorsabb csúszdája. A bátrabbak akár versenyeket is rendezhetnek az időmérő órák segítségével. Szintén a Palatinus Strandon található az a csúszda, mely multimédiás elemekkel várja a fürdőzőket, így nemcsak a csúszás örömét élhetik át, hanem közben zenét hallgathatnak és fényjátékban gyönyörködhetnek. Míg a Római Strandon a nagyobbakat 3 különböző új óriáscsúszda, addig a kisebbeket - az iskolaév zárása után - egy vadonatúj játszótér várja.
Minden fürdőben felújították a gyerekcsúszdákat és gondoltak a sportolni vágyókra is, számukra kültéri fitness gépeket telepítettek, a Paskál és a Pünkösdfürdői strandoknál pedig kerékpártárolók várják a biciklivel érkezőket. Nem feledkeztek el a kisgyermekek védelméről sem, hiszen a gyerekmedencéket minden strandon részleges árnyékolóval látják el. A Palatinus Strandon található felújított termálmedence pedig május közepétől várja a pihenésre, gyógyulásra vágyókat.
A standfürdők zárására tervezetten szeptember 1-én, vasárnap kerülne sor (kedvező időjárás esetén szeptember 8-án).
Strandbelépők árai
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel igyekeznek a strandokra csábítani a fiatalokat, családokat és a nyugdíjasokat, ezért csökkentett áron, jelentős engedménnyel várják őket. A Palatinus Strandon május 17-ig 10%-os, előszezoni kedvezményt biztosítanak a vendégek részére. A kitűnő bizonyítványt szerző, általános iskolai tanulóknak pedig ingyenes strandbelépővel kedveskednek.

Figyelembe véve a budapesti lakosság árérzékenységét és a fogyasztói trendeket a strandbelépők árai minimális mértékben emelkedtek (100-400 Ft között). A szerdai Strandváró Napon akár 1.300 Ft-ért is hűsíthetik magukat a fürdőzők. A kedvezményes napon az alábbi strandok várják a fürdőzőket: Dagály, Paskál, Római, Csillaghegyi és Pünkösdfürdői Strandfürdő.
A 20 alkalmas bérletek akár 25%-os kedvezményt biztosítanak a vendégek részére.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







