A legdrágább és a legolcsóbb ingatlan ára között több mint 1700-szoros különbség volt 2025-ben, de más érdekességek is születtek tavaly.
A végtörlesztés kiváló hívó szó volt az ingatlan befektetők számára, hiszen a rövid határidő és az árfolyam-különbözet által biztosított mozgástér azt feltételezte, hogy az amúgy is alacsony ingatlanárak ebben a pár hónapban még kedvezőbben alakulhatnak. A befektetők jöttek, de az árak mégsem estek akkorát.
2011 szeptembere és decembere közti időszakban megugrott a befektetési céllal vásárlók aránya. Míg szeptemberben kb. 18 százalék, addig decemberben már szinte minden negyedik vásárló befektetési céllal vett ingatlant. Ami ennél is izgalmasabb, hogy az általuk vásárolt ingatlanok átlagértéke közel 30 százalékkal nőtt, hiszen szeptemberben 9,3 milliós, decemberben már közel 12 milliós átlagáron vették a lakásokat - nyilatkozta Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.

A fenti trend mellett azonban nem jelentkezett a látványos áresés. A Duna House Barométer kiadványban közzétett III. negyedéves Lakásár Index csupán 1 százalékpontot esett és ezen belül a decemberi, vagyis a végtörlesztési időszak eddig legintenzívebb havában sem történt mérvadó árcsökkenés.
A szakember szerint az időközben egyre növekvő bizonytalan gazdasági környezet - szélesen beleértve az EU országainak leminősítéseit is - írta felül a drasztikus áresésre adott korábbi prognózist. Nemcsak a befektetők, de a lakosság egy része is inkább ingatlanba teszi vagyonát, hiszen ez nemcsak inflációkerülő megoldás, de olyan vagyonelem is, amely nem likvid, így nehezen mozgósítható állami intézkedésekkel.
A végtörlesztők generálta intenzív eladási-, és a vagyonmentéssel felfokozott vásárlói hullám így azt eredményezte, hogy egyelőre nagyobb árzuhanás nélkül, szinte a megszokott ütemben, vagyis nagyon lassú csökkenésben folytatódik az ingatlanárak alakulása idén is.
A magyarországi befektetési lehetőségre külföldön is felfigyeltek - mutat rá az elemző. A legjobb hossztávú ingatlanbefektetési helyszínek rangsorát Budapest vezeti - írja a neves brit The Telegraph. Az erről szóló cikk forrása az a Global Property Guide nevű online oldal, amelyik világszerte az elsőszámú olvasmánya az ingatlan-befektetőknek.
Budapest ezzel lényegében minden európai várost maga mögé utasított, beleértve a fejlett, nyugati fővárosokat is. Mivel sikerült mindezt elérni? Az elemzés rámutat, hogy a megvásárolt ingatlan bérbe adásával jó hozamot lehet elérni (7,18%), nem túl nagyok az adás-vétellel kapcsolatos költségek és az ártárgyalás is szabadon zajlik a tulajdonos és a bérlő közt (eléggé szabályozatlan formában).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kisebb negatívumként hozza fel a tanulmány, hogy a külföldiek lakásvásárlásához hivatali jóváhagyás is szükséges, de mindjárt javaslatot is tesznek: ha céget alapítanak nálunk és az veszi meg a lakást, akkor ez az akadály átugorható. A bérbeadásból származó jövedelem utáni 16 százalékos adót az értékelés közepesen magasnak tulajdonítja, amellyel együtt Budapest még mindig az élen tudott végezni.

A fentiek alapján elképzelhető, hogy a végtörlesztést követően még egy ideig nem esik drasztikusan a tranzakciók száma. A befektetési kedv csillapodásával azonban visszaállhat a piac a tavaly közepén tapasztalt havi körülbelül 6 ezres adás-vételi átlagra.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








