Még tárgyal a közszolgák végtörlesztéséről a kormány

Pénzcentrum
2012. január 18. 09:02

"A kormány ezen a héten három ülést tart, így még a héten meg tudnak születni a szükséges döntések, amelyekről tájékoztatni fogjuk a devizahiteles közalkalmazottakat" - közölte az Index közszférában tervezett végtörlesztés-támogatással kapcsolatos kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Hétfőn egy, a birtokába került kormányhatározat-tervezetre hivatkozva laptárunk azt írta, a közszférában dolgozók gyermekszámtól függően 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnak, ha devizahitelüket január végéig forinthitelellel szeretnék törleszteni.

A kormány feltehetőleg elkésett a rendelet elfogadásával, a hatályos szabályozás szerint ugyanis a végtörlesztéshez szükséges fedezetigénynek január 30-án meg kell jelennie az adósok számláján. A határidő lejártáig, vagyis a hónap végéig már két hét sincs - akkor sem lett volna, ha már hétfőn megszületik a kormánydöntés -, ami túlságosan kevés mintegy 53 ezer új, közszolgálati végtörlesztés lezárásához.

A kormányrendelet-tervezethez csatolt vezetői összefoglalóban az olvasható: "a kormány január 4-i ülésén tárgyalt a kérdésről, mely során a 2 százalékpontos kamattámogatást preferálta". Azóta azonban két hét telt el, így a hátralévő idő annak ellenére is kevés lehet, hogy az érintettek a hatáidőt betartva, december végéig jelezték a végtörlesztésre vonatkozó szándékukat. Erre egyébként Orbán Viktor is ösztönözte őket egy, a közszféra minden dolgozójának elküldött levélben.

A törlesztések másik akadálya, hogy alig maradt olyan bank vagy takarékszövetkezet, amelyik forinthitelt adna a devizahitelek lezárásához. Az OTP-nél például január 17-től már csak azok jelentkezhetnek be, akik egy évnél nem régebbi ingatlan-értékbecslést tudnak bemutatni. Vagyis hiába lenne a kamattámogatás, szinte már nincs hitel, amihez igénybe vehetnék.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 19:36
Életének 63. évében meghalt Krecz Tibor, a (régi) Figyelő volt főszerkesztője, akinek a nevéhez fűző...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 21. 15:05
Az elmúlt években arról szóltak a hírek, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánk. Mostanr...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33