Czeglédi Gyula szerint nincs bizonyíték arra, hogy a debreceni Déli Ipari Parkban történt vízszennyezés bármilyen veszélyt jelentene Hajdúszoboszlóra.
Az Ausztráliában található Hunter Hill városában egy független szakértő cég vizsgálata alapján emberi tartózkodásra alkalmatlannak nyilvánítottak egy tengerparti luxuslakást. A vizsgálatok során erős radioaktív sugárzást mértek, mint kiderült, az épület helyén 1911 és 1916 között urán-feldolgozó üzem működött.

Álomotthon urántemetőn
A felkért független szakértő cég vizsgálati eredményei ellenére a kormányzat nem ítéli veszélyesnek a területet.
A szakértők szerint az eredmények egyértelműen bizonyítják a talajszennyezést, melyet a közel száz évvel ezelőtti uránfeldolgozó okozott. A család ügyvédje elmondta, hogy mindenki megdöbbent az eredmények hallatán, a család úgy élt hét évig ebben a környezetben, hogy a ház vásárlásakor nem tájékoztatták őket a lehetséges sugárzás kockázatáról.

Az üzem az 1910-es évekből
A vizsgálatot végző cég számos talajmintát vett a család kertjéből, melyek közül minden második pozitív volt. A radioaktív sugárzás a város más pontján mért adatokhoz képest 50-350-szeres, a gamma-sugárzás pedig 2-10-szeres volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kormány saját méréseket végzett az ausztrál nukleáris ügynökség bevonásával, az eredmények igazolták, hogy magasabb a sugárzás az épület környékén, de szerintük még így is a megengedett határértéken elül vannak az adatok. Azt mondták szükségtelen további vizsgálatokat lefolytatni.

Politikusok is megnézték a környéket
A probléma a felsőház előtt van, akik újabb vizsgálatok után döntenek a vélhetően több ezer tonna sugárszennyezett talaj sorsáról. A képviselők a halálesetek miatt nem engedi elbagatellizálni az ügyet.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






