10 °C Budapest
Megszólalt a Belügyminisztérium: tényleg digitális oktatás lesz szeptembertől?

Megszólalt a Belügyminisztérium: tényleg digitális oktatás lesz szeptembertől?

2022. augusztus 17. 10:02

Rengeteg kérdés övezi az idei tanévet. A pedagógussztrájk és a koronavírus mellett ráadásul egy teljesen új problémával is szembesülnie kell az intézményeknek, ugyanis az elszálló rezsiköltségeket nem biztos, hogy minden intézmény fedezni tudja majd. Megkérdeztük a Belügyminisztériumot, és a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy valóban veszélyeztetik-e az oktatás menetét az elszálló rezsiárak.

Pedagógushiány, sztrájk, koronavírus, a rezsiárak elrugaszkodása - csak pár dolog, ami az idei tanévkezdést beárnyékolhatja. Szinte napról napra olvasni híreket, hogy az intézmények online oktatásra állhatnak át a rezsiköltségek emelkedése miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint ilyen ilyen mértékű rezsi-emelkedést nem tudnak az intézmények bekalkulálni.

Korábban az ELTE Természettudományi Karáról derült ki, hogy az egyetem vezetése azt fontolgatja, novembertől márciusig átállnak a távoktatásra. A kar vezetése ez ellen tiltakozott ugyan, de vélhetően bele fogják kényszeríteni őket a takarékoskodásba. Az ELTE azóta cáfolta a hírt, a probléma azonban nem tűnt el.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja elmondta ugyanis, hogy ez a lépés „sajnos nem volt váratlan”, és nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is attól tartanak, hogy ugyanez más intézményekben is bekövetkezhet. Mint mondta, ennek oka az, hogy az oktatási intézményekben a költségvetési keretek annyira fixek, hogy ilyen mértékű rezsiár-emelkedést nem tudnak elviselni. 

A 20 fok elég

Mindeközben az iskolák fűtésével kapcsolatban a kormány is megszólalt. Mint azt a köznevelésért felelős helyettes államtitkár Kisfaludy László elmondta Tényi Istvánnak, a tantermekben, csoportszobákban amennyiben a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani.

Tényi azt követően kereste meg a köznevelésért is felelős Belügyminisztériumot, miután kiderült: a tárca arra utasította a tankerületeket, mérjék fel, hogy az iskolákban lehetőség van-e a gázról fatüzelésre történő átállásra, kályhák beszerzésére. Mint kiderült, a tárca szerint elegendő 20 fokra felfűteni az iskolákat

Tényleg lesz távoktatás?

Az idei iskolakezdésről a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor a Pénzcentrumnak elmondta, hogy az idei tanévet sok minden veszélyeztetheti: az alacsony bérek miatt a legnagyobb probléma a folyamatosan növekvő pedagógushiány. Sok olyan intézmény (általános iskola és óvoda) van már, ahol kevesebb a pedagógusok száma, mint a csoportok száma. A növekvő szaktanárhiány veszélyezteti a diákok előmenetelét, továbbtanulási lehetőségeit.

Ennek felelősségét a kormánynak kell viselnie, hiszen a Pedagógusok Szakszervezete évek óta hiába kongatja a vészharangot: az egyre csökkenő létszámú pályakezdők nem tudják pótolni a nyugdíjba menők egyre gyarapodó táborát. Veszélyeztetheti továbbá az idei tanévet az ismételten erősödő Covid-járvány, valamint az esetlegesen fellépő tüzelőanyag-hiány is, illetve az egekig szökő energiaárak

- fejtette ki lapunknak Gosztonyi Gábor, aki azt is elmondta, hogy az energiaárak miatt az intézményeknek készülnie kell a távoktatásra is.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nyilván készülniük kell, hiszen a nemrég megjelent 22/2022. (VII.29.) BM rendeletben is (amely a 2022/23-as tanév rendjéről szól) benne van ez a lehetőség. Ezen kívül a nyár elején a tankerületek levélben kaptak egy olyan munkáltatói utasítást, hogy mérjék fel annak lehetőségét, mely intézményekben lehet áttérni fatüzelésre

- tette hozzá a PSZ alelnöke.

Megkérdeztük a Belügyminisztériumot is arról, hogy mire számíthatnak az intézmények, szükség lesz-e az online oktatásra a rezsiköltségek emelkedése végett. Mint írták, a kormány célja, hogy az iskolák zavartalanul, a hagyományos tanrendben működjenek, így készülnek a tanévre, azonban

minden lehetőségre fel kell készülnünk, arra a szélsőséges esetre is, hogy Európában nem lesz elég gáz. A gázfűtés hiánya akár a magyar lakosságot – így az iskolákat is - elérheti, a kormány ezért rendelt el energia-veszélyhelyzetet, további gázvásárlást és a gáz kitermelés fokozását. A jogszabály értelmében tantermen kívüli, digitális munkarendet a köznevelésért felelős miniszter rendelhet el, ilyen döntés nem született. A Belügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzetközi és a hazai fejleményeket

-írta a Belügyminisztérium sajtóosztálya kérdésünkre.

Hamarosan startol az idei tanév

Hiába van rengeteg kérdésünk az idei tanévvel kapcsolatban, az megállíthatatlanul érkezik, hiszen már két hét sincs hátra a vakációból. A nyári szünet végén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erre kevesen számítottak: egyre kevesebben veszik a Tokaji Aszút, ez fogy helyette a hazai boltokban

Tokaj-Hegyalján például bárki örökbe fogadhat egy szőlőtőkét, és egy év után, fáradozások nélkül, akár a saját névvel ellátott borát is kézhez veheti.

Több ezer magyar szülő rontja el így a gyerekét: vigyázz, nehogy elkövesd ezt a hibát

Mi, magyarok nem vagyunk a toppon, ha pénzügyi tudatosságról van szó, pedig fontos lenne, hogy jó példával járjunk gyermekeink előtt is.

Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

NAPTÁR
Tovább
2022. október 8. szombat
Koppány
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Pénzügyeink 5, 10 vagy 20 év múlva? Új konferencia ad teljes képet.
EZT OLVASTAD MÁR?