A greenwichi Királyi Obszervatórium vezetője arra figyelmeztetett, hogy az azonnali válaszokat adó mesterségesintelligencia-eszközök hosszú távon az emberi gondolkodás elsorvadásához vezethetnek.
Levélben próbálta megnyugtatni az ELTE Természettudományi Karának oktatóit a kar egyik intézetvezetője még aznap, hogy a Népszava megírta: egyes részlegek időleges bezárásán gondolkodnak a növekvő rezsiköltségek miatt - az RTL Híradó most új információkhoz jutott az egyetemi energiakrízissel kapcsolatban.
Egy ELTE-intézetvezető szerint az oktatók nyugalmának megzavarására volt alkalmas a Népszava cikk – olvasható az RTL Híradóhoz eljutott, szombati keltezésű levélben. A cikkben arról írtak, hogy egy időre online oktatásra állhat át a Természettudományi Kar az előreláthatóan hatalmas rezsi miatt, egyes részlegek pedig bezárnak.
A Híradó által megismert levél így folytatódik: való igaz, hogy az »energia-krízis« (sic!) mindenféle takarossági ötleteket felvetett, de ezek csak a beszélgetés szintjén kerültek elő. Az RTL Híradó az ügyben kereste a kormányt és az ELTE-t is – az egyetem vezetése azt mondta, hétfőn ad ki közleményt az ügyben.
A Népszava a levélben foglaltakkal ellentétben úgy tudja, hogy a kar vezetése a napokban már kérte is az oktatókat, vizsgálják meg, hogy az egész éves, jelenlétet igénylő gyakorlati órákat, labormunkákat hogyan tudnák átcsoportosítani a szeptemberi-októberi időszakra. A végleges döntések a jövő héten születhetnek meg.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








