A greenwichi Királyi Obszervatórium vezetője arra figyelmeztetett, hogy az azonnali válaszokat adó mesterségesintelligencia-eszközök hosszú távon az emberi gondolkodás elsorvadásához vezethetnek.
Amennyiben a tantermekben, csoportszobákban a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani – írta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Kisfaludy László a közérdekű bejelentéseiről ismertté váló Tényi Istvánnak.
Tényi azt követően kereste meg a köznevelésért is felelős Belügyminisztériumot, miután kiderült: a tárca arra utasította a tankerületeket, mérjék fel, hogy az iskolákban lehetőség van-e a gázról fatüzelésre történő átállásra, kályhák beszerzésére. Arra volt kíváncsi, hogy milyen mértékben kell a jogszabályban előírt az a minimális szint – azaz 20 fok – fölé fűteni a tantermeket.
A helyettes államtitkár szerint semennyivel, a 20 Celsius-fokos hőmérséklet “kielégítése esetén további fűtést nem szükséges biztosítani”, ugyanis ezt a minimális szintet írja elő a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló kormányrendelet – írta a Népszava.
A lap megszólaltatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egyik vezetőjét, Nagy Erzsébetet, aki szerint cinikusnak és rosszindulatúnak nevezte, hogy a tárca a minimumot képzeli optimálisnak. Szerinte biztos, hogy télen több oktatási intézmény online oktatásra állhat át, ha a kormány az iskolák, óvodák fűtésén akarnak spórolni.
Hamarosan indul az iskola
A nyári szünet közepén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








