A szokatlanul hideg idő miatt 30%-kal nőtt a fogyasztás; az MVM egyszeri mennyiségi kedvezménnyel kompenzálja a lakosságot.
Egyre több intézményben fontolgatják, hogy online oktatásra állnak át a rezsiköltségek emelkedése miatt. Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint ilyen ilyen mértékű rezsi-emelkedést nem tudnak az intézmények bekalkulálni.
Korábban az ELTE Természettudományi Karáról derült ki, hogy az egyetem vezetése azt fontolgatja: novembertől márciusig átállnak a távoktatásra. A kar vezetése ez ellen tiltakozott ugyan, de vélhetően bele fogják kényszeríteni őket a takarékoskodásba. Az ELTE eddig nem cáfolta az értesülést.
Az ATV-nek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja elmondta, hogy a lépés „sajnos nem volt váratlan”, és nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is attól tartanak, hogy ugyanez más intézményekben is bekövetkezhet. Kifejtette: ennek oka az, hogy az oktatási intézményekben a költségvetési keretek annyira fixek, hogy ilyen mértékű rezsiár-emelkedést nem tudnak elviselni.
Az ATV az ELTE tervezett átállásával kapcsolatban megkereste a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét is, akik azt nyilatkozták: egyelőre nincs konkrét döntés az átállásról. Jelenleg még azt vizsgálják, hogy a november és március közötti gyakorlati órákat és labormunkákat át tudnák-e csoportosítani a tanév első két hónapjára. Úgy tudni, hogy az ELTE – bár többször is igényelte – nem kapott támogatást az intézményi fűtés korszerűsítésére. Az egyetem egyike azoknak, amely továbbra is állami, nem alapítványi fenntartású maradt. A modellváltáson átesetteket a kormány a következő öt évben összesen mintegy 1,8 ezer milliárd forinttal támogatja.
Hamarosan indul az idei tanév
A nyári szünet közepén tartunk, sokan azonban már most készülnek az iskolakezdésre. Az elmúlt időszakban a pedagógushiány határozta meg az oktatásról szóló híreket, ami szintén aggodalommal töltheti el a szülőket. A Pénzcentrum kutatása alkalmat ad arra, hogy kiderüljön, hogyan készülnek a magyarok az iskolakezdésre, mennyit költenek rá, mit gondolnak az iskolai digitalizációról, mi a véleményük az oktatás és az iskolai étkeztetés minőségéről, hogy állnak a 9 órai iskolakezdés kérdéséhez.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







