Újra megnyílhat a keszthelyi egyetemi strand, amely évekig népszerű fürdőhelye volt a helyieknek és az egyetemistáknak.
Ma este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amik a Pénzcentrum oldalán is elérhetők lesznek. A diákoknak Budapesten és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket is tartanak.
A diákok 20 órától a bevált gyakorlat szerint SMS-ben közvetlen értesítést kapnak arról, hogy az általuk megjelölt melyik képzésre kerültek be, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint idén mintegy 110 ezren várják a felsőoktatási felvételi ponthatárok nyilvánosságra hozatalát.
Egy év kihagyás után újra megtartják a hivatalos ponthatár váró eseményt Budapesten: az ingyenes Pont Ott Partit az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán rendezik meg.
Az érdeklődőket 15 órától 22.30-ig koncertekkel és más programokkal várják, 20 órától kivetítőn láthatóak majd a ponthatárok. Belépni csak a koronavírus elleni védettség igazolásával lehet. A felvételizők a ponthatárok kihirdetését több vidéki városban is figyelemmel kísérhetik, például Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szegeden.
Mindenki az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra nyer majd felvételt, amelynél a pontszáma eléri vagy meghaladja a megállapított ponthatárt. A pontszámok kihirdetését este nyolc óra körül a Pénzcentrum oldalán is követheted!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







