Ha a 2000-es évek elején digitális fényképezőgépet használtál, jó eséllyel mára egész életfejezeteid tűntek el.
A koronavírus-járvány hatására március közepe után teljesen átalakult az iskolai élet, a digitális oktatásra való áttérés jelentős változást okozott a tanulók, tanárok és szülők életében. Ugyan a szeptemberi tanévkezdéssel a diákok visszatérhetnek az iskolapadba, fontos, hogy hasznosítsuk a technológiai előnyeiről és kihívásairól az elmúlt időszakban megszerzett tapasztalatainkat. David Emm, a Kaspersky biztonsági kutatója összegyűjtött néhány fontos tanácsot, hogyan segíthetnek a szülők gyermekeiknek továbbra is biztonságban maradni az online térben.
Az idei év szokatlan helyzeteket hozott mindenki számára, nem utolsósorban a diákoknak, akiknek egy új valósághoz, az online tanuláshoz kellett alkalmazkodniuk. Ugyan ők a társadalom digitális bennszülöttjei, mégis meglehetősen gyorsan kellett áttérniük egy interaktív, személyes képzési módról egy fekete-fehér helyzetre. Nagy kihívásokat jelentett ez még egy olyan generáció számára is, akik sokszor online tartják a kapcsolatot társaikkal, és egyre inkább függenek a technológiától.
Természetesen a technológia számos lehetőséget és előnyt nyújt, mégis némi óvatossággal kell megközelítenünk, és a valóságban szerzett tapasztalatainkat használnunk az online élmények megítélésére. Elengedhetetlen, hogy a szülők és tanárok támogassák a fiatalokat abban, hogy megértsék az egyensúlyt a digitális világ által a közösségi interakciókkal kapcsolatosan nyújtott előnyök és kihívások között. David Emm, a Kaspersky biztonsági kutatója szerint:
"A vírushelyzet felforgatta a hétköznapokat, ez alól pedig az oktatás sem kivétel. Eddig nem látott kihívásokkal találták magukat szemben a szülők, a tanulók és a pedagógusok, átállva olyan digitális megoldások alkalmazására, amelyek használata valószínűleg még váratott volna magára. A digitalizáció terjedésének ez kedvezett, azonban nem szabad elfelejteni - az éremnek két oldala van, a digitális eszközök használata pedig nem csak magabiztos, hanem biztonságos is kell legyen. Felnőttként kiemelt figyelmet kell szentelnünk a gyerekek digitális biztonságára, célul kitűzve azt, hogy a fiatalok felismerjék és adekvát módon kezeljék a veszélyt jelentő helyzeteket." - mondta el Damsa Andrei, pszichológus.
David Emm tanácsai a gyerekek biztonságos online életének biztosításához:
- Tegye az online tevékenységeket közös programmá, így a család életének részévé válik, nem pedig olyasvalamivé, amit a gyerekek egyedül csinálnak
- Beszélgessen gyerekével az online tapasztalatokról és bizonyosodjon meg róla, hogy tudják, ők is fordulhatnak Önhöz a felmerülő kérdéseikkel vagy a kényelmetlennek érzett tartalmakkal kapcsolatban
- Telepítsen szülői felügyeleti rendszert, ezáltal megakadályozva, hogy gyermeke káros/nem megfelelő tartalmakhoz férjen hozzá. Ne feledkezzen meg a mobil eszközökről sem!
- Igyekezzen biztonságos gyakorlatokat bevezetni a gyermeke számára, amikor technológiát használja éppen úgy, mint amikor közúti biztonságra vagy az idegenekkel kapcsolatos veszélyekre hívja fel a figyelmét.
- Ellenőrizze, hogy van-e naprakész biztonsági szoftver telepítve az internethez csatlakoztatott összes eszközre, és rendszeresen készítsen biztonsági másolatot az adatokról. Ez vonatkozik a mobil eszközökre és mindenre, ami kapcsolódik az internethez.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








