6 °C Budapest

Ijesztő adatok láttak napvilágot a magyar tanárokról: ki fog tanítani 10 év múlva?

2019. október 4. 11:30

Nem csak az óriási erőforráshiánnyal kell megküzdenie a magyar oktatásnak, de az egyre öregedő tanárállománnyal is. Egy friss felmérésből kiderül, hogy a magyar oktatás szereplői kifejezetten idősek, olyanok, akik pár éven belül nyugdíjba mennek. Ez azért is jelent óriási problémát, mivel akadozik az utánpótlás: a fiatalok számára egyáltalán nem vonzó ez a szakma.

2017-ben összesen 5,8 millió ember dolgozott általános- és középiskolai tanárként az Európai Unión belül - derül ki az Eurostat adataiból. Senki számára sem meglepő, hogy a nők voltak túlsúlyban, 72 százalékos volt az arányuk. Ez 4,2 millió hölgyet jelent. A női tanárok aránya Lettországban (87%) és Litvániában (85%) a legmagasabb, őket Bulgária, Észtország és Szlovénia követi 83 százalékkal. Magyarországon is közel 80 százalék az arányuk.

A kor csak egy szám

De a nembeli eloszlásnál sokkal érdekesebb a korbeli: az EU-ban dolgozó tanárok 9 százaléka 30 év alatti, és 36 százalékuk 50 év feletti. Olaszországban a tanárok több mint fele, 53 százaléka elérte már az 50 éves kort, de Litvániában (50%), Észtországban (49%), Bulgáriában (48%), Görögországban (47%), Lettországban (46%) és Ausztriában (45%) is hasonlóképpen alakultak az arányok. 


Magyarországon a tanárok 16,8 százaléka 50-54 év közötti, csaknem ennyien, 16,3 százalékuk 55 és 59 év között van, és 2,3 százalékuk 60 év feletti. Összességében a tanárok 9 százaléka volt 60 évnél idősebb, legnagyobb arányt Észtországban (19%), Olaszországban (17%) és Németországban (16%) mérték.

Ugyanazért a munkáért ötszörös bér

Azért, hogy a fiatalok számára nem vonzó ez a szakma, valamint a hatalmas munkaerőhiányért az oktatásban, többek között a "megalázóan" alacsony béreket teszik felelőssé. A Pedagógusok Szakszervezete az elmúlt tanévben is fél éven át küzdött a béremelésért, az óraszámok csökkentéséért, a munkaterhek mérsékléséért. Az óraszámok növekedése főként a munkaerőhiánnyal függ össze, és gyakran a heti 65 órás leterheltség mellé nettó 132 ezer forint jár, miközben hat órában eladóként nettó 280 ezer forintot is meg lehet keresni.

Egy általános iskolában 15 év tapasztalattal - felső tagozatban - oktató magyar tanár bére uniós viszonylatban siralmasnak mondható: csak a litván és szlovák fizetések alacsonyabbak egy friss statisztika szerint. A svéd, finn, spanyol, osztrák, dán és ír fizetések több mint a duplái a magyar béreknek. A holland, német és luxembourgi tanári fizetés pedig több mint háromszorosa a hazainak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem szabad elfelejteni, hogy átlagbérekről beszélünk: Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár tavaly azt nyilatkozta a béremelések után, hogy egy tanár Magyarországon, egyetemi végzettséggel, 20 év tapasztalattal 173 ezer forint helyett 335 ezer forintos fizetést kap. Csakhogy azt is érdemes hozzátenni, hogy egy ilyen kvalitásokkal rendelkező tanár fizetése csak akkor éri el a bruttó 335 ezer forintot, ha már a "pedagógus II" fokozatban áll, "pedagógus I" fokozatban bruttó 304 500 forint volt.

Nem reménytelen a helyzet?

Persze vannak törekvések a folyamat megfordítására, például módosította a kormány a pedagógus-életpályamodellt, mely intézkedés főként a pályakezdőknek kedvez. A mostani két év helyett már egy év után átléphetnek a gyakornoki fokozatból a pedagógus I. kategóriába azok, akik osztatlan tanárképzésben végeztek. Az érintettek korábban juthatnak hozzá a magasabb fizetéshez - többek között ez a változás is szerepel abban a köznevelési jogszabályokat érintő rendeletcsomagban, amely az augusztus 1-jei Magyar Közlönyben jelent meg.

A tervek szerint, 2020-tól az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan akár harminc százalékkal is emelkedhetne a tanárok bére. Az elmúlt évek bérfejlesztéseivel együtt ez összesen nyolcvanszázalékos emelést jelentene.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem