11 °C Budapest

Milliókat is fizethetnek ezért a most érettségiző diákok

2016. május 3. 11:32

Már javában zajlanak az érettségi vizsgák, amellyel idén csaknem 76 ezren szereznek érettségi bizonyítványt. Közülük sokan jelentkeztek felsőoktatási szakképzésekre, akiknek azonban nem sikerül bejutni valamilyen ingyenes képzésre, azoknak jócskán a zsebükbe kell majd nyúlniuk, ha diplomát is szeretnének.


A tegnapi nappal elkezdődött az idei érettségi időszak. Május 2. és június 24. között a középiskolákban (a húsz kormányhivatal szervezésében) 1161 helyszínen zajlanak most az érettségi vizsgák. Ennek apropóján a Pénzcentrum most megnézte, hogy milyen felsőoktatási képzésekre és pontosan hova is jelentkeztek a legtöbben és persze azt is, hogy ezért mennyit kell majd fizetni.

Idén több mint 111 ezren jelentkeztek valamilyen felsőoktatási képzésre, ebből összesen 59 ezren vannak a 21 év alattiak. Vagyis a most érettségi bizonyítványt szerző 76 ezer diáknak a nagyobb része jelentkezett felsőoktatási képzésre. A jelentkezők közül a legtöbben az első helyen 2016-ban a gazdaságtudományi, a műszaki és a pedagógus képzési terület valamely szakját jelölték meg.

{{EMBED:infogram_d35a48c9-a3b3-45ab-aa84-fd39327b995c}}

Az alapképzések között a legnépszerűbb a gazdálkodási és menedzsment szak, amit az óvodapedagógus és mérnökinformatikus követ. Az informatikai képzési területről a legnépszerűbb alapképzések között a mérnökinformatikus mellett a programtervező informatikus képzés, a műszaki képzési területről pedig a gépészmérnök és a villamosmérnöki képzés is szerepel.

A Felvi adataia alapján a legnépszerűbb egyetemek rangsora 2016-ban így alakult:

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem (12 909 fő)
  • Debreceni Egyetem (8696 fő)
  • Szegedi Tudományegyetem (8208 fő)
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (6926 fő)
  • Budapesti Gazdasági Egyetem (6576 fő)
  • Pécsi Tudományegyetem (6318 fő)
  • Budapesti Corvinus Egyetem (5836 fő)
  • Szent István Egyetem (5050 fő)
  • Széchenyi István Egyetem (4454 fő)
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem (4270 fő)
  • Semmelweis Egyetem (3964 fő)
  • Óbudai Egyetem (3858 fő)
  • Károli Gáspár Református Egyetem (3557 fő)
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem (3170 fő)
  • Miskolci Egyetem (2958 fő)

Sokba fog kerülni

Persze a legtöbben olyan képzésre jelentkeztek, amiért nem kell majd fizetniük, de ha véletlenül nem jönne össze az első helyen megjelölt iskola, akkor sokaknál csak a fizetős képzés marad majd.

Az expertmarket.co.uk egy nemrég megjelent felmérése szerint pedig Magyarországon a legköltségesebb a felsőoktatás a fizetésekhez képest. Míg Amerikában átlagosan a fizetés feléből kijön az egyetemi tandíj, addig Magyarországon a jövedelmeknek közel 92 százalékát költik taníttatásra.

Tavaly egyébként a fogorvosi képzés volt a legdrágább, a teljes tandíj intézménytől függően 9,5-13,5 millióba is kerülhetett, míg egy általános orvosi képzésért akár 11,4-12,2 millió forintot is elkértek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az önköltséges szakok legtöbbje körülbelül 200-400 ezer forintba kerül félévenként.

Az Eduline gyűjtése szerint 2015-ben ennyibe került a tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan képzés:

  • gazdálkodási és menedzsment - 160-300 ezer forint/félév
  • jogász - 220-250 ezer forint/félév
  • kereskedelem és marketing - 170-289 ezer forint/félév
  • pénzügy és számvitel - 160-350 ezer forint/félév
  • turizmus-vendéglátás - 175-264 ezer forint/félév
  • igazságügyi igazgatási - 170-195 ezer forint/félév
  • gépészmérnöki - 190-325 ezer forint/félév
  • óvodapedagógus - 120-200 ezer forint/félév
  • emberi erőforrások - 160-249 ezer forint/félév
  • nemzetközi gazdálkodás - 170-300 ezer forint/félév

Mivel lehet majd elhelyezkedni?

Jelenleg Magyarországon kapkodnak az informatikusokért - fejlesztők, programozók, rendszergazdák, gyakorlatilag nincs az az informatikával kapcsolatos végzettség, ami ne lenne keresett, de azok sem lesznek rossz helyzetben, akik mérnök végzettséget szereznek. Ezen felül pedig az az orvosi és az egészségügyi pályán folyamatos a kereslet.

Ha az informatikai tudás mellett angoltudással is rendelkezik a frissdiplomás, rengeteg ajtó nyílik meg előtte

- mondta el korábban a Pénzcentrumnak a Huszka Ágnes, a Trenkwalder közvetítési csoportvezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm