3 °C Budapest

Így verték át a többgyermekes anyát: ennek most vége

2014. július 2. 08:35

Az ombudsman egyértelművé tenné a gyermekétkeztetés díjának szabályozását - írja a Magyar Nemzet.

Székely László, az alapvető jogok biztosa legfrissebb jelentésében arra kéri az emberi erőforrások miniszterét, fontolja meg a gyermekvédelmi törvény olyan módosítását, amely egyértelműen meghatározza az állami fenntartású köznevelési intézményekben az önkormányzatok által nyújtott gyermekétkeztetés személyi térítési díjának megállapítására - ezzel együtt a jogorvoslati kérelem elbírálására - jogosult szervet.

Az ombudsman ezzel párhuzamosan felkérte az állami fenntartású iskolákat felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökét, hívja fel az iskolaigazgatók figyelmét arra, hogy a három- vagy többgyermekes családok gyermekei után járó ötvenszázalékos normatív étkezési kedvezmény igénybevételéhez csupán a szülő nyilatkozatára van szükség a háztartásban nevelt gyermekek létszámáról, a támogatás jóváírásának feltételéül semmilyen további hatósági igazolás nem kérhető.

Székely László annak kapcsán indított vizsgálatot a térítési díjak ügyében, hogy egy többgyermekes édesanyának a leadott nyilatkozata ellenére sem állapította meg az iskola az étkezési kedvezményt arra hivatkozva, hogy nem csatolt a dokumentumhoz hatósági igazolást a családi pótlék folyósításáról. Amikor az asszony jogorvoslatot kért, hónapokig vándorolt az ügy az egyes hivatalok között.

A lap megkereste az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságát, ahol közölték: megvizsgálják és megfontolják a jogszabály módosítását.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?