16 °C Budapest

1088 pedagógus kap bérkompenzációt

MTI
2013. október 21. 08:32

Az állami alkalmazású pedagógusok közül 1088 személyt érint a bérkompenzáció, akik korábbi keresetüknél kevesebbet kapnak jelenleg, közülük 664 iskolaigazgató - írta a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnöke elmondta, hogy a bérkiegészítés, amelyet novembertől kapnak meg az érintettek legfeljebb 100 ezer forint lehet.

"A 130 ezres dolgozói állománynak csak egy nagyon kis hányada, három személy lesz, akinek a költségvetés által biztosított jövedelme nem fogja elérni a 2013. szeptember 1. előtti szintet" - mondta az elnök.

Ezzel párhuzamosan az intézményvezetői pótlékok differenciálását is megkezdik a 664 kompenzációban érintett igazgatónál, a többiek esetében ez a 2014 januárjában esedékes átsoroláskor folytatódik. Az intézményvezetői pótlék az alapilletmény 40-80 százaléka lehet, és a KLIK javaslata szerint a végzettségtől és az iskolai létszámtól függene. Minimuma 61 885 forint, maximuma 135 554 forint.

Beszámolt arról is, hogy ezres nagyságrendben hirdettek meg új állásokat, főként gyógypedagógusokat és logopédusokat, illetve a természettudományos szakokon, a zeneművészeti és a szakképzés területén van hiány oktatókból.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%,  az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A KLIK alkalmazásában álló nyugdíjas korúak közül 2751-en választották a nyugdíjba menetelt, de közülük is többeket foglalkoztatnak heti 10 órát meg nem haladó időtartamban.

Az igazgatói pályázatokkal kapcsolatban közölte, hogy 193 állami fenntartású intézményben van jelenleg megbízott igazgató, ezekre a helyekre a pályázatokat úgy írták, illetve írják ki, hogy a tanévet ne zavarják meg, vagyis félévkor, vagy a jövő tanév elején állnak munkába a nyertesek.

NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
38. hét
Szeptember 24.
A siketek világnapja
Szeptember 24.
Tengerészeti világnap
Szeptember 24.
A fehér kendő napja
Szeptember 24.
A szív világnapja
Szeptember 24.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2023. szeptember 24. 06:30
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM