7 °C Budapest

Tényleg ilyen sokba kerül idén az iskolakezdés?

MTI
2013. augusztus 20. 13:06

Több mint 1,3 millió diák kezdi meg a tanévet szeptember 1-jén. Iskolákat nem zártak be, miközben többnek új fenntartója lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Az összesen 1 364 400 diák többsége, 773 800 tanuló az általános iskolákban, 216 200 a gimnáziumokban, 244 200 a szakközépiskolákban, 130 200 pedig a szakiskolákban folytatja tanulmányait az előzetes becslések szerint.

Az általános iskolákban 120 ezer, a gimnáziumokban 41 600, a szakközépiskolákban 39 000, a szakiskolákban pedig 38 700 az első évfolyamra beiratkozottak száma - írták. A számokra vonatkozó becslést három forrásból számolták ki, a 2012/13-as tanév köznevelés-statisztikai adatai, a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) népességi adatai és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) beiskolázási adatai alapján.

Beszámoltak arról, hogy a nemzeti tanévnyitónak és a hozzákapcsolódó egész napos Diákcsemege Fesztiválnak az idén Debrecen ad otthont. Az ünnepélyes tanévnyitó helyszíne a Debreceni Református Kollégium lesz.

Megemlítették, hogy közhiteles nyilvántartásban jelenleg 2613 Klik-fenntartásban működő köznevelési intézményt tart nyilván az Oktatási Hivatal. Emlékeztettek arra is, hogy a köznevelést is felügyelő emberierőforrás-miniszternek május 31-éig lehetett arról döntést hoznia, hány nevelési-oktatási intézményt szüntet meg jogutód nélkül, ám ilyen döntés nem született.

Megjegyezték: négy önkormányzat nyújtott be kérelmet, hogy szeptemberben újraindulhasson az alsó tagozat a településükön, de ezek nem önálló intézményként, hanem tagiskolaként jönnek létre.

A vidékfejlesztési miniszter 45 nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogát veszi át részben vagy egészben. Ebből teljes átadás 22 intézményt érintett. A többi 23 esetben az intézményből az agrár szakképzési feladatok kerültek át az új fenntartóhoz, de a 23 intézmény továbbra is a Klik fenntartásában marad - jegyezték meg.

A közlemény szerint egyes nemzetiségi oktatást végző köznevelési intézmények fenntartói feladatai szeptember 1-jétől átkerülnek az érintett országos nemzetiségi önkormányzatokhoz, és 22 nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogát veszi át részben vagy egészben egyházi jogi személy. Utóbbiakból teljesen 15-öt adtak át, tehát 15-tel csökken a Klik fenntartásában levő intézmények száma. Egy iskola alapítványi, egy pedig kollégiumegyesületi fenntartásba kerül - tették hozzá.

A köznevelési államtitkárság hangsúlyozta: a becsült adatok szerint idén a pedagógusok mintegy 160 ezres létszáma a tavalyihoz képest nem változik, de pontos adatok a fenntartók által szolgáltatott adatok feldolgozása után derülnek ki.

Információik szerint a tankönyvek átlagára 1206, a tankönyvcsomagok átlagára pedig 12 691 forintra tehető. Ezen belül az alsós tankönyvcsomag átlagára 12 254, a felsősé pedig 13 183 forint lesz. Összesen 1 124 030 tankönyvcsomagot osztanak ki.

Jelenleg 4972 tankönyvvé nyilvánított kiadvány szerepel a tankönyvjegyzéken. Ez a magas szám magában foglalja az összes köznevelési intézményben működő évfolyam számára szóló tankönyvet, munkafüzetet, feladatgyűjteményt, kisegítő könyvet - írták.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági feltételei nem változtak, olyan gyerekek kaphatják, akik gondozó családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 százalékát (37 050 forint), speciális esetekben 140 százalékát (39 900 forint). A jogosultságot alkalmanként egy év időtartamra állapítják meg.

A kedvezményre jogosult gyerekeknek augusztusban és novemberben természetbeni támogatásként úgynevezett gyermekvédelmi Erzsébet-utalványt biztosítanak, amelynek értéke fejenként és alkalmanként 5800 forint. Az utalvány élelmiszer, ruházat, tanszer vásárlására is felhasználható. A rászorulók ezenkívül a gyermekétkeztetésben kapnak kedvezményeket, valamint tankönyvtámogatásban részesülnek és támogatást kapnak a kollégiumi díjukhoz is.

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint 2013 júliusában 7160 gyermek esetében szünetelt az iskoláztatási támogatás folyósítása az igazolatlan hiányzások miatt.

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Az MTI kérésére egy fővárosi papírkereskedésben összeállított adatok szerint a legolcsóbb iskolatáska 13 990, a legdrágább 34 990 forintba kerül. A kisméretű tolltartó kapható 560 és 3590 forintért, felszerelve pedig a legolcsóbb 2990, a legdrágább 6490 forint. Golyóstoll van 55, és 3905 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 455, a legdrágább - készletben - 4040 forint.

Hatdarabos filctollkészlet 305 forinttól 460 forintig vásárolható a boltban, a 12 darabos színesceruza-készlet ára 320 és 3290 forint között van. A 12 darabos vízfesték ára 625 forinttól 3995 forintig terjed, ugyanennyi zsírkréta 295 forinttól 2995 forintig vásárolható. A hatdarabos színes tempera ára 1435 forint, míg az ecsetkészlet 315 forint.

Egyszerű füzetet lehet kapni 75 forintért, spirálfüzetet 380 forintért. A húszdarabos iskolai rajzlap 255 forintba, az írólap 160 forintba kerül. A táskába kerülő tisztasági csomag ára 1690 forint, a tornazsák ára 270 forinttól 5490 forintig terjed.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem