Hetvenéves korában elhunyt Bugár Imre felvidéki magyar diszkoszvető, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes sportoló.
A magyar nyugdíjrendszer inflációkövető emelési mechanizmusa több ponton is hátrányosan érintheti a nyugdíjasokat, miközben jövedelmük egyre jobban leszakad az aktív dolgozókétól.
A kormány több mint egy évtizede vállalta a nyugdíjak reálértékének megőrzését, ami alapvetően az inflációt követő emelésekkel valósul meg. A rendszer azonban három fő problémával küzd: a nyugdíjak évközi leértékelődése, a megelőző évi emelések utólagos elszámolásának hiánya, valamint a nyugdíjasok relatív jövedelmi leszakadása az aktív dolgozókhoz képest.
A jelenlegi szabályozás szerint a nyugdíjakat minden év januárjában emelik a költségvetési törvényben szereplő várható infláció mértékével. Amennyiben az év során kiderül, hogy a tényleges infláció magasabb lesz, novemberben nyugdíjkorrekciót hajtanak végre. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tavaszi bejelentése szerint idén 4,5%-os inflációra számítanak, ezért novemberben 1,3%-os korrekcióra kerül sor, amit visszamenőleg is kifizetnek a nyugdíjasoknak. Kérdéses azonban, hogy ez elegendő lesz-e, hiszen a Magyar Nemzeti Bank már 4,7%-os inflációt prognosztizál 2024-re - közölte a Portfolio.
Miközben a nyugdíjak értéke elvileg nem csökken, az aktív dolgozók reálbérei az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedtek. Ennek következtében a nyugdíjak és a bérek közötti olló egyre szélesebbre nyílt: míg 2014-ben az átlagos ellátmány a nettó átlagkereset 67,6%-át tette ki, 2024-re ez az arány 54,6%-ra csökkent. Zsiday Viktor közgazdász szerint "ez egy szándékos dolog", amellyel a kormány igyekszik mérsékelni a nyugdíjakra fordított részt a költségvetésen belül.
A ritkán (általában évente egyszer) végrehajtott nyugdíjemelés további kockázata, hogy a vártnál magasabb infláció esetén a nyugdíjak reálértéke éven belül jelentősen csökkenhet. Ez történt 2022-ben is, amikor a történelmi inflációs csúcs idején az egyéni nyugdíj reálértéke a 2019-es átlag 87,7%-ára zuhant, annak ellenére, hogy abban az évben nemcsak ősszel, hanem már nyáron is volt rendkívüli nyugdíjkorrekció.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rendszer további hiányossága, hogy nem kezeli azt a helyzetet, ha az augusztusig mért infláción alapuló becslés is tévesnek bizonyul. 2022-ben például három részletben összesen 14%-os nyugdíjemelést kaptak a jogosultak, miközben az éves nyugdíjas infláció 15,2% lett. Erre az esetre a nyugdíjtörvény nem ír elő utólagos kompenzációt. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjasok "minden évben egyharmad évnyi (szeptember-december) infláció ellen nagy valószínűséggel csak korlátozott védelemben részesülnek."
Pozitívum ugyanakkor, hogy 2025-ben az egyéni nyugdíj reálértéke valamivel magasabb a 2019-es átlagos értéknél, vagyis az elmúlt hat évben a nyugdíjemelések összességében meghaladták a KSH által mért nyugdíjas inflációt. Emellett 2023-ban és 2024-ben is kedvezően alakult a helyzet: 2023-ban 18,3%-os nyugdíjas inflációval szemben 18,6%-os emelés történt, míg 2024-ben 3,7%-os inflációval szemben 6%-os nyugdíjemelést kaptak a jogosultak.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








