A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
A nyugdíjasok idén már megkapták a januári, emelt összegű juttatásukat, és hamarosan érkezik majd a 13. havi nyugdíj is a februári kifizetéssel. Nemcsak a januári nyugdíjemelés volt nagyobb a megszokottnál (5%), hogy konpenzálja a rekordinflációt: december 7-én jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely szerint februárban a nyugdíjasok a teljes 13. havi nyugdíj összegére számíthatnak. Mutatjuk, hogy kinek mennyi emelés és 13. havi nyugdíj jár!
A novemberi magas összegű kiegészítés és nyugdíjprémium után 2022 februárjában ismét nagyobb összeget juttat az időseknek az állam. Ősszel nemcsak egységesen 80 ezer forintnyi nyugdíjprémiumot fizettek, hanem megkapták a jogosultak a visszamenőleges nyugdíjemelés összegét egyben - amire a rendkívül magas infláció kompenzálása végett volt szükség -, illetve az emelés aktuális havi összegét. 2022 februárjában is több jogcímen kapnak majd magasabb összeget a magyar nyugdíjasok: egyrészt 5 százalékos emelésre, másrészt a 13. havi nyugdíj összegére számíthatnak.
A megszokott év eleji nyugdíjemelés és a 13. havi juttatás összege egyaránt attól függ, mekkora nyugdíjösszeg alapján számítják - aki alapvetően kevesebbet kap, az kisebb, aki alapvetően többet kap, az most is nagyobb összegre számíthat. A magyar nyugdíjas szervezetek évek óta próbálják felhívni a figyelmet ennek a számítási módnak az igazságtalanságára a kevés nyugdíjból élőkkel szemben, eddig hiába. A Nyugdíjas Parlament legutóbbi közlése szerint ráadásul "az alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasokat halmozottan sújtja a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány és a gazdasági visszaesés".
Békeidőben is látható volt, hogy a nyugdíjolló egyre szélesebbre nyílik, most viszont a járvány, válság, rekordinfláció fokozottan hátrányosan érinti azokat, akik kevés nyugdíjból élnek. A számításokon való változtatásokra eddig azonban nem érkezett ígéret.
Nyugdíjemelés 2022-ben
Idén a tervezett 3 helyett 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat. 2021-ben, az év elején 3 százalékos emelést kaptak a nyugdíjasok, viszont már januárban prognosztizálható volt, hogy a fogyasztói árak ennél nagyobb ütemben drágulnak majd. Az inflációt ellensúlyozandó 2021 júniusában a kormány 0,6 százalékos előrehozott kompenzációról döntött, viszont ez nem volt elég a drágulás ellentételezésére, további kompenzációra volt szükség. Novemberben végül 1,2 százalékos emeléssel egészítették ki a nyugdíjakat, illetve visszamenőleg egy összegben kifizették az emelést a megelőző 10 hónapra is.
Így tehát egy 100 ezer forintos nyugdíjban részesülő 2022 februárjától 105 ezer forint juttatásra számíthat. A KSH szerint 2021. január 1-jén - 2022-es adat még nem áll rendelkezésre - a teljes öregségi ellátás átlaga 150 571 forint/hó volt. Ha hozzászámoljuk az év során történt emeléseket, akkor nagyjából 158 ezer forint lehet jelenleg az öregségi nyugellátás átlagos összege. Ezt 5 százalékkal emelve már 165 800 forintra nőhetett az átlagnyugdíj. Látva a jelenlegi inflációs mutatókat - novemberben és december is rekordmagasak, átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak a fogyasztói árak mint egy éve - szükség is lesz az 5 százalékos emelésre. Friss elemzői becslések szerint
2022-ben is átlagosan 5-5,5 százalékos inflációra lehet majd számítani.
13. havi nyugdíj 2022-ben
Az eredeti tervek szerint 2022-ben még csak félhavi juttatás járt volna a magyar nyugdíjasoknak 13. havi nyugdíj címén - ugyanis a kormány lépcsőzetesen tervezte visszaépíteni a plusz összegeket. Viszont az sem érhette váratlanul most a nyugdíjasokat, hogy a megjelent rendelet alapján a teljes összeget megkapják: már szeptember végén felmerült, hogy lehet szó a teljes összeg kifizetéséről és Orbán Viktor későbbi nyilatkozatai szinte egyértelművé tették, hogy így is fog történni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugdíjasok 2022 februárjában számíthatnak tehát a teljes 13. havi összeg kifizetésére. Az utalás 2022. február 11-én (pénteken) esedékes, a nyugellátás összegének jóváírása egy munkanapot vesz igénybe. A postai nyugdíj kifizetésének időpontját a postai nyugdíj kifizetési naptárban ellenőrizhetik maguknak a nyugdíjasok, melyet már elviekben kézhez is kaptak novemberben.
Novák Katalin családokért felelős miniszter novemberi bejelentése szerint februárban mintegy 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat. Erre a juttatásra ugyanis nemcsak az öregségi nyugellátásban részesülők számíthatnak, hanem más nyugdíjszerű ellátások jogosultjai is, ha a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjában már jogosult volt. Számíthatnak ez alapján a plusz összegre a
- korhatár előtti ellátásban,
- szolgálati járandóságban,
- átmeneti bányászjáradékban,
- táncművészeti életjáradékban,
- rokkantsági ellátásban,
- rehabilitációs ellátásban,
- baleseti járadékban,
- bányászok egészségkárosodási járadékában,
- fogyatékossági támogatásban,
- vakok személyi járadékában
- rokkantsági járadékban,
- házastársi pótlékban vagy
- házastárs után járó jövedelempótlékban részesülők is.
A többség kevesebbet kap, és az eleve magas nyugdíjjal rendelkezők járnak jól:
Felmérést készít a Pénzcentrum!
A magyar lakosság számtalan kihívással szembesült a koronavírus világjárvány kitörése óta, főként egészségügyi és pénzügyi téren. A válság hatásainak különösen ki voltak téve a magyar nyugdíjasok. A Pénzcentrum legújabb kutatásában azt vizsgálja, hogyan élték meg az idősek ezt az időszakot, és milyen várakozásaik vannak a jövőben. Töltsd ki te is a kérdőívünket, hogy képet kaphassunk az idősek helyzetéről Magyarországon!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







