Mennyibe kerül most egy nagy adag lecsó? Most kiszámoltuk, öt év alatt mennyivel drágult a magyarok kedvenc nyári étele.
32 olyan nyugdíjas van Magyarországon, akik egymillió forint feletti nyugdíjban részesülnek, közülük kilencnek az ellátása a 2 millió forintot is meghaladja.Ők akár 168 ezer forintos nyugdíjkorrekciót is kaphatnak év végén. Az átlagnyugdíjasoknak ennek a tizede sem jut.
A KSH friss adatai szerint augusztusban 3,4 százalékos volt a nyugdíjasinfláció mértéke, miközben év elején az érintettek 2,7 százalékos emelésben részesültek. Ez azt jelenti, hogy novemberben várhatják a nyugdíjasok az egyösszegű, visszamenőleges korrekciót. A 12 hónapra felszorzott különbség adja majd ki a járandóságra vetítve a nyugdíjkorrekció összegét — írta az Mfor.hu.
Akik legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot kapják ellátásként (ez 2019-ben 28500 forint), maximum 2394 forintos korrekcióban részesülhetnek. Így a lap összesítése szerint 46 758 ellátott még havi 500 forintnyi kiegészítést sem kaphat novemberben.
A nyugdíjminimum és az 50 ezer forint közötti ellátásban részesülők legfeljebb 4200 forintos korrekciót kaphatnak.
Pontosan nem lehet tudni, hogy mekkora alegnagyobb összegű nyugdíj Magyarországon, azonban ha a 2 millió forintra számoljuk a nyugdíjkorrekciót, az 168 ezer forintot jelent.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






