Ennyit az őszi nyugdíjemelésről, -prémiumról: erre már keresztet vethetnek a magyar idősek - szinte kizárt, hogy megkapják
Összegyűjtöttük, hogy pontosan milyen juttatást várhatnak ősszel az idősek, és melyekre nem érdemes idén számítaniuk.
Összegyűjtöttük, hogy pontosan milyen juttatást várhatnak ősszel az idősek, és melyekre nem érdemes idén számítaniuk.
A Nyugdíjasok Országos Képviselete szerint a magyar idősek helyzete olyan mértékben romlott, hogy a problémák már nem tűrnek halasztást.
A vártnál jóval alacsonyabb gazdasági növekedés miatt idén novemberben sem kapnak nyugdíjprémiumot az idősek.
Az Alkotmánybíróság döntése után akár 150 ezer lengyel nyugdíjas kaphat magasabb ellátást, mivel kiderült: a korábbi szabályozás jogsértő módon csökkenthette a nyugdíjak összegét.
Január elején az egészségügyben dolgozó nyugdíjasok többsége a munkabére mellett ismét megkapta a nyugdíját is, miután a kormány év végén enyhítette a korábbi szigorú szabályozást.
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 novemberben is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Sokan tartanak attól, hogy a novemberi nyugdíjkorrekció összege elveszik azok után, akik év közben hunytak el. Kevesen tudják, az elhunyt nyugdíjasokat is megilleti az emelés időarányos része.
A novemberi kifizetés során az érintettek az emelt összegű ellátás mellett megkapják a januárig visszamenőleg járó különbözetet is.
Közel 204 ezer nyugdíjas járandósága 180-200 ezer forintot tesz ki havonta, az emelés számukra 2880-3200 forintos összeget jelent majd és maximum 35200 forintos kompenzációt.
A nyolchavi infláció alapján a kormány 1,5 százalékkal emeli visszamenőleg a nyugdíjakat, átlagosan 3660 forinttal havonta.
Az utóbbi években különösen élénk érdeklődés övezi a kormány döntését, hogy fognak-e nyugdíjprémiumot fizetni, illetve lesz-e évközi nyugdíjemelés novemberben.
Átlagosan 44 ezer forinttal több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok novemberben, ha a kormány beváltja az ígéretét és 1,5 százalékos évközi emelést hajt végre.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint a nyugdíjasok 1,5%-os emelésre számíthatnak.
A gazdasági növekedés gyorsulásának köszönhetően jövőre nyugdíjprémium kifizetésére is számíthatnak a nyugdíjasok.
Az év eleji adatok alapján már látszik, hogy az infláció réme visszatért közénk. A januárban és februárban mért éves áremelkedés mértéke 5,5% illetve 5,6% volt.
Már Nagy Márton is elismerte, hogy nagyobb lehet az infláció, mint az év eleji 3,2 százalékos emelés volt.
Hatalmas különbségek vannak az öregségi nyugdíjak között, ennek megfelelően a novemberi nyugdíjemelést lesz aki szinte észre sem veszi, míg más 60 ezer forintnál is többet kap.
Október helyett már csak november-decemberre várja a kormány az egy számjegyű inflációt, miközben a nyugdíjemelés mértéke 200 milliárd forint lesz.
Az erre az évre tervezett költségvetési hiányt már augusztusban elértük, így komoly feladat lesz összekaparni a nyugdíjemelés fedezetét - mondta Farkas András nyugdíjszakértő.
Farkas András nyugdíjszakértő: a nyugdíjasok, akiknek az ellátása havi százezer forintnál is kisebb, édeskeveset remélhetnek a pótlólagos nyugdíjemeléstől is.