Az igazi Jockey Ewing esete az ezüsttel

Pénzcentrum
2011. november 15. 18:05

Az 1983-as Szerepcsere (Trading Places) című briliáns Dan Aykroyd és Eddie Murphy komédia az elsők között adott betekintést az árutőzsde rabul ejtő világába. A film története szerint egy multimilliárdos testvérpár különböző stiklikkel próbálja befolyásolni a narancslé világpiaci árát. Mint az már lenni szokott a kapzsi Duke fivérek elnyerik méltó büntetésüket és a történet végére mind vagyonuk, mind önbecsülésük alaposan megtépázódik.

Úgy hangzik, mint egy szokványos hollywoodi klisé forgatókönyv?
Hát nem az.

A film alapjául egy valós testvérpár izgalmas élete szolgált

A Hunt testvérek története apjukkal H.L. Hunt-al kezdődött, akit 1974-ben bekövetkezett haláláig a hivatalos, de vitatható pontosságú vagyonkimutatások szerint az olajmágnás Getty és az introvertált aviátor Hughes mögött a világ harmadik leggazdagabb emberének tartottak, valójában saját magát az első helyre rakta. Ezt misem példázza jobban, mint hogy rendszerint úgy mutatkozott be, hogy "Helló, hogysmint? H.L Hunt vagyok a világ leggazdagabb embere". Pontos vagyonát nehéz lenne megbecsülni, de annyi bizonyos, hogy a Hunt család birtokában volt a világ két legnagyobb, kartellen kívüli olajvállalata, a legnagyobb amerikai cukorgyárkomplexumot is kézben tartották, valamint összesen 2,5 milliárd tonna széntartalékot rejtő bányákat. Ezen kívül még körülbelül 250 vállalat is a Hunt dinasztia irányítása alatt állt. Érdekeltségeik voltak haszonállat bizniszben, sőt versenyló istállójuk is volt több száz arab telivérrel, egy profi rögbi csapatuk, és a zsebükben volt Kalifornia legnagyobb ingatlanközvetítője is.

Mindezek ellenére Haroldson Lafayette Hunt nem ezüstkanállal a szájában született. Mielőtt bebocsájtást nyert volna az amerikai milliárdosok elit klubjába, ő is bejárta a dinasztiaalapítók rögös életútját.

1889-ben egy illinois-i faluban látta meg a napvilágot, 16 éves korában elhagyta a szülői házat, és mosogatóként, cowboyként, favágóként, építőmunkásként kereste meg a betevőre valót, míg rá nem lelt igazi szenvedélyére: a pókerre.

Hosszas szárnypróbálgatás után Arkansasban - a kártyán nyert pénzből - gyapottermesztésbe fogott, de mivel nem igazán volt sikeres, az olajláz őt is könnyedén beszippantotta.
Már az első fúrás alkalmával feltört a mélyből a fekete arany, ami szinte elképzelhetetlennek számított akkoriban. A Hunt vagyon kezdeteit jótékony homály fedi, de annyi szinte bizonyosnak látszik, hogy pókeren nyerte az arkansasi kútfúrás megkezdéséhez szükséges pénzt, s a kártyában valószínűleg csalt.

H. L. Hunt villámgyors felfogású, ösztönös üzleti érzékkel és "egy elefánt emlékezőképességével" megáldott ember volt. Természetes tehetsége nem párosult műveltséggel, összesen öt évig járt iskolába, a szó klasszikus értelmében vett ösztönember volt.

Ösztönösen imádta a nőket is...

Volt egy családja Texasban, egy másik Floridában, és amikor ez első felesége meghalt elvett egy harmadik hölgyet - jelesül a Hunt olajvállalat titkárnőjét -, akitől addigra már négy gyermeke született. Csak hogy még egy filmes párhuzamról is lerántsuk a leplet, a Dallas sorozat alkotói bevallottan az öreg szoknyapecér alakjáról mintázták a sokgyerekes Jock Ewing alakját, egyik fiáról, Bunkerről, pedig a galád és dörzsölt Jockeyt.

Összesen tehát 14 utódnak adta át a Hunt nevet, sokukból, a saját erejéből is igazi mogul lett, de mindenképp kiemelkedik közülük a korábban már említett Bunker és Herbert. Az első, illetve a második feleségtől született gyermekek még az öreg élete alatt, vérre menő csatározásba kezdtek a vagyonért, olyannyira messzire mentek, hogy busásan lefizetett FBI ügynökökkel figyeltették a rivális testvérek telefonbeszélgetéseit. Mondhatni egy házi Watergate botrányba keveredtek. Mondanom sem kell, hogy amibe a politikusok csúnyán belebuktak a milliárdosok olyan ártatlanul keveredtek ki, mint a ma született bárányok.


Ezt a tanulságot azóta számos Hunt stikli újra és újra megerősítette. Ezek legnagyobb része olyan eszeveszett méreteket öltött, hogy beleremegett az egész amerikai bankszektor és a földkerekség összes nyersanyagtőzsdéje.

Most nézzük meg a "csínytevések" leges-legnagyobbikát

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A 70-es évek elején a tőkés világgazdaság válságának egyik jele volt az arany árának mértéktelen, robbanásszerű emelkedése, ami persze összefüggött az olaj áremelkedésével és a dollár gyengülésével is. A Hunt testvérek briliáns üzleti érzékkel ismerték fel, hogy az arany árrobbanásának árnyékában hatalmas üzleti lehetőségeket rejt a második számú nemesfém, vagyis az ezüst.

Bunker és Herbert már 1970-ben $1.50 uncia árért ezüstvásárlásba kezdett, de amikor '73-ban Moammar al-Qaddafi megkaparintotta a líbiai olajmezőik 51% -os tulajdonrészét, Hunték dühükben turbó fokozatra kapcsoltak és csupán egy év leforgása alatt, a világ teljes ezüstkészletének 8%-át, vagyis 55 millió unciát halmoztak fel.

Mivel rettegtek, egy újabb a nemesfém készleteket veszélyeztető drákói döntéstől (1933-ban Roosevelt elnök 41 évre megtiltotta az arany készletek felhalmozását, egyben kötelezte a lakosságot, a birtokukban lévő minden aranykészlet beszolgáltatására) az éj leple alatt 3 Boeing repülőgépet béreltek, és 40 millió uncia ezüstöt svájci széfekbe szállíttattak. A fennmaradó 15 millió uncia ezüstöt föld alatti páncéltermeikben tartották.

1975-ben a Hunt fivérek felvették a kapcsolatot az iráni sahhal Reza Pahlavival, valamint a szaúdi királyi családdal, és ettől fogva az ő számlájukra is őrült ezüstvásárlásban kezdtek. 1979-ben egy uncia ezüst értéke már meghaladta az 8 dollárt. Újabb három év telt el, és a Hunt fivérek még mindig ültek az ezüstön, miközben annak ára nyílegyenes kúszott felfelé.

A New Yorki tőzsde árutőzsdei részlege, illetve a chicagói árutőzsde egymással karöltve vívott szélmalomharcot az ezüst árfolyamának megfékezéséért. 1980-ra az ezüst világpiaci ára elérte az 50 dollárt. Hunték elképesztően busás haszonnal szállhattak volna ki, de kapzsiságuk vesztüket okozta. Paul Volker a FED elnöke a kamatok emelésével véget vetett a sok éves szárnyalásnak . A nyersanyagpiacokat elöntötte a pánik, az ezüst árfolyama csukafejessel merült a mélybe. A Hunt testvérek dollár százmilliókat buktak.

Még mielőtt elmorzsolnánk egy pár könnycseppet, szegény Hunt testvérek hányattatott sorsa miatt, felhívnám a figyelmet, hogy Bunker mai vagyonát potom 200 millió dollárra becsülik és versenylovai a mai napig róják a világ legnagyobb díjazású versenyek köreit.

A történet tanulsága talán annyi, hogyha nincs pénzünk 3 Boeing bérlésére, inkább fektessünk ezüst certifikátokba, vagy CFD-be, valamint az, hogy a milliárdos vagyon nem pótolja a képzettséget, mindenképpen sajátítsuk el az alapvető tőzsdei ismereteket!

Ingyenes oktatásainkért látogasson el a PC Tőzsdesuli oldalára!

{{PCTOZSDESULI}}
A cikk saját szolgáltatás népszerűsítését szolgálja.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem