0 °C Budapest

Emelkedő részvényárfolyamokra épít a TakarékBank új kötvénye

2009. június 23. 12:32

Biztos Befutó néven bocsátja ki új strukturált kötvényét a TakarékBank. Az új, 21 hónap futamidejű kötvény az első és az utolsó hat hónapra fix, évi 12% százalék mértékű kamatot fizet, míg 2010. január végétől október végéig a hozam mértéke az 50 - főleg európai - nagyvállalat részvényárfolyamának alakulását mutató Eurostoxx50 index alakulásától függ.

Korlátozott kockázat óvatos optimistáknak

A tőkepiacokon tapasztalható bizonytalanság ellenére egyre többen gondolják úgy, hogy a részvényárfolyamok már túl vannak a mélypontjaikon.

"Bár még óvatosan, de folyamatosan érzékelhető, hogy növekszik ügyfeleink befektetési kedve. A TakarékBank arra épít az új kötvénnyel, hogy Európa részvénypiacait jó eséllyel emelkedés jellemzi majd a jövő év első kilenc hónapjában, ebből a növekedésből pedig nem érdemes kimaradni." - mondta el Brezina Szabolcs, a TakarékBank Pénz- és Tőkepiaci Üzletágának igazgatója.

Túlzott kockázatot nem kell vállalniuk a befektetőknek: a középső időszakban sem lehet negatív a hozam, vagyis a legrosszabb esetben is csaknem évi 7 %-kal gyarapodik a befektetők pénze. A 30 %-os növekedési maximum elérése esetén pedig a kötvény éves szintű hozama meghaladja a 20 %-ot is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az új kötvény főbb ismérvei

A 10 ezer forint névértékű Biztos Befutó kötvények jegyzése július 29-ig tart országszerte több mint 480 takarékszövetkezetben. EHM (az Eurostoxx50 index alakulásától függően): 6,97-20,31%.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?