Közelkép a tőzsdei kereskedési monitorról sötét háttér előtt.

Jöhet az újabb kitörés a magyar tőzsdén? Így állnak a részvények most

MTI
2026. augusztus 10. 08:42

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 2069,35 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel 148 632,55 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött hétfői előrejelzésében kiemelte, csúcsközelbe emelkedett pénteken a BUX index, hétfőn a kereskedés iránykereséssel indulhat. Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 46 279 forintos szint ismét támaszt jelent, ellenállás pedig 47 500 forintnál látható. Pénteken az OTP-részvények ára 990 forinttal, 2,16 százalékkal 46 890 forintra nőtt, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.

A Richter megerősítette a korábbi kitörést, és sikerült a 12 270 forintos szint felett zárnia, a következő ellenállás 12 640 forintnál húzódik. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 240 forinttal, 1,99 százalékkal 12 320 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

A Mol a kedvező jelentés hatására magasan kezdett, majd profitrealizálás alakult ki, fontos támasz 4630 forintnál húzódik, ellenállás 4755 forintnál van. Pénteken a Mol 10 forinttal, 0,22 százalékkal 4650 forintra erősödött 3,8 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom a 30 és az 50 napos mozgóátlagok felett tartózkodik, amelyek 2677 és 2690 forintnál jelentenek támaszt, ellenállás 2736 forintnál húzódik. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2696 forintra csökkent, forgalma 762,6 millió forint volt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Célárcsökkentés érkezett az OTP-re. Az Autonomous Research 58 667 forintról 57 143 forintra csökkentette a bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlást továbbra is felülsúlyozás. A bankot követő 18 elemző közül 12 vételre, 5 tartásra, 1 eladásra ajánlja, az idei évben kiadott célárfolyamok mediánja 50 500 forint - jelezte Varga Zoltán.

Friss! A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,04 pontos csökkenéssel, 148 630,51 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 11. 17:42
Magyar Péter 2024-ben aláírásával támogatta az évi 5.000 forintos kötelező kamarai hozzájárulás eltö...
Holdblog  |  2026. szeptember 11. 12:12
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború új...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 11. 08:39
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 11. 08:00
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 11. péntek
Teodóra
37. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 11. 18:31