Vidéki ingatlanok 5 millió alatt: sokaknak csak erre futja

Pénzcentrum
2013. február 26. 17:34

Amíg Budán szinte nincs is lakáscélú ingatlan tranzakció 5 millió forint alatt, addig az ország többi régiójában erősödik az arányuk, vidéken az összesítés szerint szinte minden 5. eladás innen kerül ki.

Ha csak az elmúlt év két féléves összesített adatait megvizsgáljuk, azt venni észre, hogy Buda kivételével (ahol 1% alatti az arány) minden régióban növekedett az 5 millió Ft alatti lakáscélú ingatlanok aránya. Pesten és az agglomerációban 2012. első felében 4-4 százalékot mért a Duna House, amely a 2. félévben 6 százalékra, a főváros vonzáskörzetében pedig 5 százalékra nőtt.

Erősebb az olcsó ingatlanok piaca az ország többi megyéjében, ahol ez az árkategória az 5-10 millió közöttiek után már a második legerősebb. Míg 2012 első felében egyforma, 15-15 százalék volt az 5 alattiak és a 10-15 millió közöttiek aránya, addig a második félévre gyengült a drágább sáv és 18 százalékra erősödött az 5 millió alattiak aránya.

KATTINTS! "Lakást 5 millió alatt Pesten? Megcsináltuk a lehetetlent"

A közvetítőtársaság adatai alapján az egyik leg érintettebb megye Borsod-Abaúj-Zemplén, ahol az ingatlan tranzakciók több mint fele 5 millió alatti, ennek kb. 85 százaléka lakás, de szép számú olcsó ház is tulajdonost cserélt. Hasonló a helyzet Tolna Megyében is, de Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom Megyékben is minden harmadik ingatlaneladás ebből a szegmensből kerül ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29