Sokkoló adat: ennyi lakás épült 2012-ben

Pénzcentrum
2013. február 24. 11:07

2012-ben 10 560 új lakás épült, 17 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 10 600 volt, ami 15 százalékos csökkenést jelent a 2011. évi adatokhoz képest. Budapesten ennél jóval nagyobb, 48, illetve 32 százalékos volt a visszaesés mértéke. Az újlakás-építésen belül egyre alacsonyabb a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya. Ezzel összefüggésben viszont növekedett a családi házakban épült és nagyobb alapterületű lakások aránya, derül ki a KSH legfrissebb lakáspiaci közleményéből.

Már negyedik éve tart a lakásépítések folyamatos csökkenése. 2009-ben Budapesten még annyi lakás épült (10 385), amennyi most az egész országban összesen. A válság előtt, 2008-ban 17 ezer lakást építettek a vállalkozások, 2012-ben alig több mint 3 ezret. Az elmúlt évek gyors visszaesését követően a lakásépítések és az építési engedélyek száma 2012-ben lassuló ütemben csökkent. 2011-ben még 39, 2012-ben már csak 17 százalékkal maradt el az épített lakások száma a megelőző évitől. A kiadott új építési engedélyek esetében az egy évvel korábbi 28 százalékos csökkenés után 2012-ben valamivel mérsékeltebb, 15 százalékos visszaesést figyelhettünk meg.

Budapesten meredeken esett tovább a befejezett lakások száma. 2012-ben 48 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban. Bár a megyei jogú városok átlagában 18 százalékos növekedés következett be, az élénkülés valójában csak néhány városra korlátozódott. Csupán Szegeden és Debrecenben épült 300-nál, Kecskeméten 200-nál több lakás. A többi városban és a községekben a csökkenés átlagos mértékű volt. Valamennyi településtípusban kevesebb új lakás építését tervezik, mint egy évvel korábban, azonban a legnagyobb mértékben, 32 százalékkal Budapesten esett vissza az új építési engedélyek száma.

2008-ig a kiadott építési engedélyek száma mindig jelentősen meghaladta az ugyanazon évben használatba vett lakásokét. Ez a helyzet 2009-ben megfordult, és két éven át az építési engedélyek száma alatta maradt a befejezett lakásokénak (mintegy 3500-zal). 2011-re a két mutató értéke közel azonos szintre esett és ez jellemző a 2012. évi adatokra is, amikor az eltérés elhanyagolható mértékű (40 lakás).

Az építtetői kör összetételét továbbra is a vállalkozások súlyának csökkenése jellemzi. Az általuk épített lakások aránya 35-ről 30 százalékra csökkent 2011 óta. A természetes személyek által épített lakások aránya ugyanekkor 63-ról 68 százalékra emelkedett. Az országos átlag mögött jelentős területi különbségek alakultak ki: Budapesten, ahol egy évvel korábban még 52 százalékot tett ki, most mindössze 26 százalékot ért el a vállalkozói lakásépítés részesedése, ezzel szemben a megyei jogú városokban 16-ról 28 százalékra, a többi városban 28-ról 41 százalékra nőtt a vállalkozások által épített lakások aránya. A községekben tavaly az új lakások 4, idén 5 százalékát építtették vállalkozások. 2012-ben mindössze 60 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban tovább csökkent az értékesítésre szánt lakások aránya (38-ról 33 százalékra), míg a saját használatra épített lakásoké nőtt (60-ról 64 százalékra). A korábban említett területi eltérések itt is megmutatkoznak. Budapesten 65, a községekben 17, a többi városban csupán 5 százalékkal esett vissza az értékesítésre épített lakások száma, míg a megyei jogú városokban 42 százalékkal nőtt. Bérbeadásra a lakások 3 százaléka épült, ez egy évvel korábban 2 százalék volt.

A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása alig változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 50 százalékának, az egyéni vállalkozások a lakások 34 százalékát építették (2011-ben 53, illetve 31%). Az új lakások 12 (egy évvel korábban 11) százaléka lakossági kivitelezésben készült el. Az újonnan épült lakóépületek között 60-ról 64 százalékra nőtt az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké kisebb lett (34 helyett 27%). A lakóparki lakások aránya 4 (egy évvel korábban 3) százalékos volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

2012-ben a használatba vett lakások átlagos alapterülete 107 nm volt, ez 4 nm-rel több mint korábban. A 100 nm-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 42 százalékról 46 százalékra nőtt. A növekedés oka az építtetői kör átrendeződése, ugyanis a recesszióra a vállalkozások sokkal érzékenyebben reagálnak, ezért válság idején a saját használatra épített lakások felé tolódik el a hangsúly. S mivel ez utóbbiak alapterületei nagyobbak, mint a vállalkozások által építetteké, összességében az átlagterület nő.

A vizsgált időszakban 2183 lakás szűnt meg, 21 százalékkal kevesebb mint az előző év azonos időszakában. 377 üdülőépületben 534 üdülőegységet építettek, és 398 üdülőépületben 537 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 8 százalékkal csökkent, az engedélyezetteké ugyanennyivel nőtt. Az új üdülők átlagos alapterülete 82 nm, a tavalyinál 6 nm-rel nagyobb.

A kiadott új építési engedélyek alapján 6099 lakóépület és 6142 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 12 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 17 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 9 százalékkal nőtt az ipari, 18 százalékkal a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 13 százalékkal csökkent.

 

NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 6. szerda
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem