13 °C Budapest

Tovább hallgat a minisztérium 500 magyar család sorsáról

2012. február 22. 05:23

Újabb találgatásokra adhat okot a Pest megyei Ócsán megvalósuló, Szociális Családiház-építési program I. ütemére kiírt építészeti tervpályázat lebonyolítása - derül ki a Belügyminisztérium, lapunk érdeklődésére küldött válaszaiból. Bár a tervek szerint mintegy 500 nem fizető devizahiteles költözhet majd családostul a szociális lakóparkba, ennek ellenére a döntéshozók csak a legminimálisabb szakmai információt osztják meg az adófizetőkkel. Közlésük szerint a program nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé tételét nem a ráfordítás nagysága, hanem a hatósági engedélyezések időbeni lerövidítése tette indokolttá.

Január 12-én - a korábban kiírt ötletpályázathoz hasonlóan szinte a legnagyobb titokban - hirdették ki, hogy az organikus építészet (Makovecz Imre által teremtett építészeti stílus) képviselői között számon tartott Kvadrum Építész Kft. tervezheti meg az ócsai szociális lakónegyed családi házait. Mivel az akkor kiszivárgott hírek a legminimálisabb szakmai információt sem tartalmazták, szinte azonnal (már január 17-én) megkerestük az ügyben illetékes Belügyminisztériumot, hogy tárjon fel részleteket a projekttel kapcsolatban.

A több mint egy hónapja megfogalmazott első kérdésünk így hangzott: "Mi alapján választották ki a meghívásos pályázaton induló 3 építész irodát? Kikérték például a Magyar Építőművészek Szövetségének véleményét, hogy melyek azok a hazai tervezők, akik azt az építészeti kultúrát képviselik, mely összhangban van a korábban kiírt ötletpályázat nyertes alkotásával (Archidea K+K Bt.)?"

Kérdésünkre, február 20-ána következő választ kaptuk a Belügyminisztériumtól: "Olyan építészirodák kaptak meghívást, amelyek az ötletpályázat építészeti kultúráját képviselni képesek." Ennek értelmében, mint írták a zártkörű, meghívásos tervpályázatra összesen három hazai tervező iroda; az Arker Stúdió Kft., az Axis Építésziroda Kft., valamint a Kvadrum Építész Kft. kapott ajánlattételi felhívást.

Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy mégis mi alapján határozták meg a meghívottak névsorát? Fontos kiemelni, hogy nem a meghívásos pályázattal van alapvetően gond. A megfelelő lebonyolításra jó példával szolgál többek között a Debreceni Egyetem sportcsarnokára kiírt nyílt építészeti pályázat, melyen bár szintén csak a felkért tervezők vehetnek részt, azonban a felkért tervezőket egy úgynevezett előminősítéses pályázat keretében választották ki. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők egy előzetesen meghatározott feltételekből álló (pl.: árbevétel, alkalmazottak száma, referenciák) rostán esnek át, mely alapján pontozásos rendszerrel kiválasztják az indulókat (a debreceni sportcsarnok esetében ez 10 meghívottat jelent).

A projektet felügyelő Belügyminisztérium hivatalos indoklása szerint egyébként azért döntöttek a meghívásos eljárás mellett a nyílt építészeti pályázat helyett, mivel a tervezési feladatok nem érték el a 25 millió forintos közbeszerzési értékhatárt. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy pontosan mit is kellett tartalmaznia a pályázatoknak, hiszen az első ütemben 80 családi házat kiviteleznének több méretben.

Bepillantást nyerve a pályázati szerződésbe kiderül, hogy az alaprajzi kialakításra a 40 és az 50 négyzetméteres lakóépületeknél egy-egy tervet, míg a 60, a 70 és a 80 négyzetméteres lakóépületeknél kettő-kettő tervet kellett elkészítenie a pályázóknak. Ugyanakkor mindegyik tervdokumentációt 3 építési technológiára is (30 cm vastag blokktégla falú, készház, vályog) adaptálni kellett, így ez összesen 24 tervet, és a hozzá tartozó dokumentációt jelentett.

Mivel a birtokunkba került szerződés-részlet szerint kivitelezési terv szintű engedélyezési dokumentációt és beépítési tervet kellett benyújtania a meghívottaknak, így igencsak kérdéses, hogy a tervezők milyen tervezői díjjal (százalékkal) dolgoztak, hogy beférjenek a 25 millióban meghatározott közbeszerzési értékhatárba. A Pénzcentrum.hu számításai szerint, melyet a Magyar Építész Kamara díjszámítási segéd számoló táblájának segítségével végeztünk, igencsak szűken férhettek bele a tervezői keretbe a benyújtott tervek. Arról nem is beszélve, hogy a szakági tervek egy részét mindenképp egyedileg, mind a 80 lakóegység esetén el kellett elvileg készíteni. Mivel az építési engedélyt telekre adják, így egyedileg kell például elkészíteni a geodéziai, vagy éppen a talajmechanikai vizsgálatokat - ezeket nem lehet standardizálni.

További kérdéseket vet fel az építési technológiák meghatározása is. Szakértők tájékoztatása szerint a blokktégla megnevezés félreérthető, mivel ez a 60-80-as években épült házak alapanyagának használt elnevezése, ráadásul ilyen falvastagság esetén jelentős külső hőszigetelés is szükséges az energetikai számítások alapján. A vályogtéglára, mint építőanyagra pedig nincs ÉMI-tanúsítvány, vagyis forgalomba hozatali engedély Magyarországon, s csak 1-2 cég van hazánkban, melyek rendelkeznek ÉMI hitelesítéssel magára a vályog építési technológiára. Hasonló a helyzet a készházakkal is, bár itt már jóval több minősített rendszert forgalmazó cég van, azonban ezek általában a drágább kategóriájú épületeket jelentik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem mellesleg igencsak érdekessé teheti a közbeszerzési eljárást, hogy a Kvadrum Építész Kft. által elkészülő végleges engedélyezési terveknek tartalmaznia kell majd a készház, illetve a vályogház minősítő tanúsítványát. Abban az esetben ugyanis, ha végül ezen építési technológiák mellett döntenek, akkor elképzelhető, hogy igen szűk rétegre - vályogház esetében akár egyetlen cég termékére - kérnek majd árajánlatot. Vagy felmerül a kérdés, hogy - ezt megkerülve - addig nem adják be engedélyezésre az elkészült terveket, amíg nem fut le a közbeszerzés.

A minisztérium lapunknak küldött válasza szerint egyébként a végleges tervek folyamatos egyeztetéssel készülnek, a beépítési tervvel együtt márciusra készül el a megépítésre kerülő változat. Ugyanakkor, mint írják az építkezés megkezdésére csak a közbeszerzési eljárás lefolytatása után kerülhet sor, várhatóan áprilisban. A minisztérium prognózisa szerint a szociális lakások első ütemének befejezése csak a nyár végén reális - ez azonban jókora csúszást jelent a korábban kommunikált tavaszi időponthoz képest.

Végezetül pedig igen érdekes, hogy egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás ügymenete a szokásosnál jóval nagyobb titokban, érdemi információk nélkül, szinte a média teljes kihagyásával zajlik. A minisztérium lapunknak elküldött állásfoglalása szerint ennek az az oka, hogy egy olyan államigazgatási feladat ellátásáról van szó, melynek közbeszerzési értéke nem éri el a nettó 25 millió forintot. "A többi központi feladathoz képest önmagában kis tételt képvisel. A Program nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé tételét nem a ráfordítás nagysága, hanem a hatósági engedélyezések időbeni lerövidítése tette indokolttá" - mondta el a Belügyminisztérium.

Pénzcentrum vélemény
Meglepő a minisztérium kommunikációja, hiszen az elmúlt 30-40 évben új építésekkel nem növekedett Magyarországon a szociális bérlakás állomány. Nyilatkozatuk szerint csak szúnyogcsípés a költségvetés szempontjából a bekerülési költség, ugyanakkor a teljes projekt (500 családi ház) aligha nevezhető kisméretű állami beruházásnak, még akkor sem, ha a több ütem miatt, csak részletekben szipkázzák ki az adófizetők által befizetett pénzeket. Végezetül pedig egy több ezer főt magába foglaló, frissen - az adófizetők pénzéből - megépülő falu esetében elvárható lenne, hogy a projekt legapróbb részletei is külön kérés nélkül nyilvánosságra kerüljenek, és ne adjanak lehetőséget a találgatásokra.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem