A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Sok magyar család életét könnyítette meg éveken keresztül az iskolakezdési támogatás, melyet azonban idén kaphatunk utoljára úgy, hogy a munkáltatónak is megérje. Az Erzsébet utalvánnyal, a lakhatási támogatással és sok más cafetéria elemmel együtt ez is a jövő évi költségvetés áldozatául esett.
Nem is kérdés, hogy az iskolakezdést megelőző hetek anyagilag az év egyik legmegterhelőbb időszaka a szülőknek. Habár a tankönyvek ingyen vannak idén már a 9. évfolyamon tanulóknak is, és augusztus utolsó napjaiban számíthatunk az előrehozott családi pótlékra, a füzetek és az egyéb taneszközök, a szükséges új ruhák és cipők egy vagyonba kerülnek. És akkor még meg sem említettünk az augusztus végén esedékes első havi ebédpénzt, osztálypénzt.
Pontosan ezért, a szülők terheinek megkönnyítése érdekében találták ki béren kívüli juttatásként a munkáltatók által adható iskolakezdési támogatást, mely az általános iskolai vagy középiskolai tanulmányait folytató gyerekek után igényelhető. Az juttatást munkáltatójánál igényelheti a családi pótlékra jogosult szülő és vele egy háztartásban élő házastársa is, egy gyermek után akár mind a ketten.
Az Országgyűlés július végén elfogadott jövő évi költségvetésről szóló törvénye értelmébe ugyanis a SZÉP-kártyán és a bölcsődei/óvodai támogatáson kívül az összes cafeteriának lőttek, azaz megszűnik szinte az összes béren kívül adható juttatás kedvezményes adózása. Innentől kezdve jövedelemként adózik utána a munkáltató.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezzel gyakorlatilag felszámolták az iskolakezdési támogatást, hiszen mostantól nem éri meg ezt adni a a munkavállalóknak. Feltehetően ez tehát az utolsó tanév, amikor még sokan számíthatnak rá, hiszen jövőre munkabérként (vagyis jóval magasabb elvonási teher mellett) adózik majd, ahogy
- a munkahelyi étkeztetés,
- az Erzsébet-utalvány,
- a helyi bérlet,
- az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás,
- az egészségpénztári hozzájárulás
- lakástámogatás is.
Fata László, cafetériaszakértő a Pénzcentrum kérdéseire megerősítette, hogy ha az adótörvények nem változnak, az idei az utolsó év, amikor a munkáltatók még kedvezményesen adhatják az iskolakezdési támogatást, melynek felső összeghatára már nincs, és az összeg 40,71 százalékát kell befizetni utána a munkáltatónak az államkasszába.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






