13 °C Budapest

Sokkoló: egyik napról a másikra veszítheti el munkáját 290 ezer magyar melós

2020. május 29. 11:03

2019-ben a magyar dolgozók 6,6 százaléka számított ideiglenesen alkalmazott munkaerőnek, ez körül-belül 290 000 munkavállalót jelent. Nekik gyakorlatilag, határozott idejű munkaszerződésük okán meg vannak számlálva a napjaik, hiszen ha lejár a kontraktus, könnyen lehet, hogy örökre elveszítik addig végzet munkájuk. Különösen igaz ez most, a koronavírus-járvány okozta válság idején. 

2019-ben az EU munkavállalóinak 13,6 százaléka dolgozott ideiglenes alkalmazottként, azaz volt határozott időre szóló szerződése - derült ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. 2018-hoz képest egyébként ez az arány 0,5 százalékkal csökkent.

A statisztikákból kiolvasható, hogy meghatározott időre szóló szerződéssel Spanyolországban (26,3%) dolgoznak a legtöbben, itt átlagosan négyből több mint 1 alkalmazott így van bejelentve. Az összesített EU listán a spanyolokat Lengyelország követi, az ott a dolgozók közül minden ötödik alkalmazott volt így bejelentve. Szintén minden ötödik munkavállalónak volt határozott idejű szerződése tavaly Portugáliában és Hollandiában is.

Az Eu-s lista másik végén azonban teljesen más helyzet rajzolódik ki. A lista végén tartózkodóknál ugyanis egyáltalán nem dívik a határozott idejű foglalkoztatás, olyannyira nem, hogy a listautolsó Romániában a 15-64 év közötti munkavállalók mindössze 1,4 százalékát foglalkoztatták így 2019-ben. 

Magyarország egyébként az összesített lista 6. helyén végzett hátulról. Ez azt jelenti, hogy tavaly hazánkban a 15-64 év közötti munkavállalók mintegy 6,6 százaléka dolgozott határozott idejű szerződéssel, azaz volt ideiglenesen, egy bizonyos időn át foglalkoztatva.

Ez arányait tekintve egyébként a fele az EU-s átlagnak, és csupán 5 országban dolgoznak arányaiban ennél is kevesebben ideiglenes alkalmazottként. Ezek sorrendben Bulgária, Lettország, Észtország, Litvánia és Románia. 

Azt is érdmes megnézni, hogy Magyarországon évről évre csökken a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak száma. Ugyanis még 2017-ban a munkavállalók 8,8 százaléka volt így foglalkoztatva, addig 2017-re ez az arány már 7,3-ra, 2019-re pedig 6,6 százalékra esett. Ez azt is jelentette az adatok alapján, hogy két év leforgása alatt csaknem 200 ezerrel kevesebb munkavállaló dolgozott úgy, hogy a zsebében határozott ideig tartó szerződést lapult.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sokaknak bizonytalan a helyzete

Ha a KSH hivatalos adatait használjuk, akkor a 15-64 éves korosztályból körülbelül 4,4 millió munkavállaló kerül ki, ami azt jelenti, hogy közülük körülbelül

290 000-en vannak azok, akik határozott idejű szerződéssel rendelkeznek.

Arányaiban ez nem olyan nagy szám, de embertömeget tekintve azért mégiscsak 300 000 olyan munkavállalóról van szó országszerte, aki kényetlen szerződéstől szerződésig számolnia a munkájával, és úgy dolgoznia, tudja, hogy a munkája gyakorlatilag bármikor  (amikor lejár a szerződésben foglalat határozott idő) megszűnhet örökre. 

Különösen nagy lehet ráadásul a nyomás most azokon, akiknek mostanság, a koronavírus-járvány okozta válság közepette járna a le a szerződésük. Vajon a munkáltatójuk mennyire akar vagy éppen tud velük új szerződést kötni.  A KSH legfrissebb adati szerint egyébként 2020 áprilisában mintegy 73 ezer magyar veszítette el állását, közülük 54 ezer fő gazdaságilag inaktívvá és 19 ezer fő munkanélkülivé vált.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem