Rájuk is óriási szükség lesz a magyar gazdasági újrakezdéshez

MTI
2020. május 4. 17:10

A munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít a közreműködésükre és a tapasztalataikra - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A vállalat több száz céggel működik együtt, és a 10 legnagyobb foglalkoztató egyike Magyarországon - indokolta a stratégiai szintű kapcsolatot Szijjártó Péter. A járványveszély felértékeli a munkaerő-gazdálkodásban szerzett tapasztalatokat, a kormány ezért a döntéshozatalban is számít Prohumán észrevételeire - tette hozzá.

Magyarországon 2002 óta lehet közvetítő cégektől alkalmazottakat bérelni. A munkaerő-kölcsönzés azóta évi több százmilliárd forint forgalmat termelő iparággá fejlődött. A kormány a hétfői megállapodást megelőzően 84 céggel létesített stratégiai együttműködést, és ezzel is magyarázható, hogy az érintett cégek 25 ezerrel több munkavállalót foglalkoztatnak, és 5 százalékkal növelték a magyar cégek arányát a beszállítóik között - méltatta a magas szintű vállalati kapcsolatokat a tárcavezető. Összegzése szerint csak a belföldi beszállítók bővülő részesedése több százmillió eurónyi megrendeléstöbbletet hozhatott az érintetteknek. Szijjártó Péter úgy véli, hogy Magyarország kedvező helyzetben állhat a gazdasági újrakezdés elé, és nem kell lemondania arról sem, hogy a térség legvonzóbb befektetési célpontja maradjon. 

Ennek ugyanakkor a szakképzett munkaerő is feltétele amellett, hogy a vállalkozásokat adócsökkentés, bértámogatás, 2 ezermilliárd forint hitel- és 500 milliárd forint garanciakeret segíti a rendkívüli helyzetben - hangsúlyozta. A Prohumán ügyvezető igazgatója közreműködést ígért a kormánynak abban, hogy a lehető legkevesebb munkahely szűnjön meg, továbbá minél több munkaadó, és befektetés érkezzen külföldről. 25 éves tapasztalataira építve a cég összekötő szerepet vállalhat a munkaadók és a munkavállalók között az átalakuló gazdasági viszonyok között - tette hozzá Zakor Sándor. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?