Bródy János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy április 11-én, a Költészet napján búcsúzik a közönségtől.
A hétfői magyar érettségin a vizsgázók azt a feladatot kapták, hogy írjanak motivációs levelet. A Pénzcentrum megkeresett néhány HR-szakembert, hogy ők mire adnának ötöst, mi az, amiért biztosan levonnának pontot, és mire kell figyelnie a levél írójának, ha a jövőbeni állása a tét.
Fiatalok ezrei írtak hétfő délelőtt egy időben motivációs levelet - egy guinneiss rekord-kísérletnek is elment volna -, hogy bizonyítsák tudásukat, és hogy érettek a felnőtt életre. A feladat viszont cseppet sem könnyű, gyakran azoknak is nagy fejtörést okoz egy jó motivációs levél megírása, akik már évek, akár évtizedek óta aktív résztvevői a munkaerőpiacnak.
HR-szakértőket kérdeztünk az érettségi feladatról, és elmondták azt is, milyennek kell lennie egy motivációs levélnek ahhoz, hogy elérje a célját.
"Tegyük fel, hogy az érettségi feladatban adott utastájékoztató munkára Miklós jelentkezik, aki 15 éve dolgozik ilyen beosztásban egy másik megye közlekedési vállalatánál. Nyilván nem szükséges, hogy Miklós sokáig magyarázza, hogy miért is alkalmas a feladatra, de érdemes választ adnia rá, hogy miért változtat lakhelyet és 15 év után munkahelyet is. Ugyanez Kinga, az érettségizőnk esetében már nem igaz, nem lesz evidens, hogy alkalmas a gyakorlata miatt a feladatra, lévén, hogy nincs gyakorlata. Mégis munkatapasztalat híján is szépen átgondolható és indokolható, miért is alkalmas a munkára. Ha például a munka jó kommunikációs képességet kíván, akkor Kinga feladata egyszerű. Végig kell gondolnia, hogy mik voltak azok a feladatok, projektek, helyzetek, amelyekben ezt a készségét megcsillogtatta és ezekről röviden és tényszerűen mesélnie kell a levelében" - mondta Nagy Andrea, A Parrish & Crawler International szakmai igazgatója.
A motivációs levélnek vannak tartalmi követelményei is, illetve az is fontos, hogy ezeket milyen sorrendben, mennyire átláthatóan írja a jelentkező, vagy az érettségiző.
"Az első pontnak tartalmaznia kell, hogy a jelentkező honnan értesült, és hogy pontosan melyik pozícióról is van szó, mivel gyakran több hirdetése is fut ugyanannak a cégnek más-más munkakörre. A második pontban a pályázó a saját motivációjáról írhat, hogy miért jelentkezik az adott munkára. Ezt követi a meggyőzés, vagyis
Nagyon fontos az is, hogy mennyire szép és hivatalos a megfogalmazás, mennyire lehet kiolvasni a sorok közül a munka és a pozíció iránti alázatot. Fontos szem előtt tartani, hogy a levél írója szeretné, ha felvennék erre az állásra, ugyanakkor a határozottság is fontos" - mondta Sámson Dorottya, a CPLJobs branch managere.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mik a legnagyobb hibák?
"Ha a motivációs levél semmi érdemi tartalommal nem bír, hanem egyszerűen életrajzi adatok felsorolása - amelyek az önéletrajzból úgyis kiderülnek -, vagy a hirdetés szövegének idézése, és néhány tartalmatlan udvariassági kör. Biztosan jelentős pontlevonást ér az is, ha a motivációs levélben bármilyen tárgyi tévedés van, legyen ez egy egyszerű elírás vagy valamilyen nyilvános információ figyelmen kívül hagyása" - mondta Nagy Andrea.
A Randstad szakértői szerint a jelöltek is gyakran vétenek hibákat, ezek közül a leggyakoribbak:
- Hanyag helyesírás: A kész motivációs levelet érdemes átolvasni, az elütéseket, helyesírási hibákat javítani.
- Túl általános, nincs a pozícióra szabva: Nagyon visszatetsző, ha a jelölt egy érezhetően általános motivációs levelet küld át. Nem elég, ha leírja, hogy milyen pozícióra küldte a motivációs levelet, az érvelésből is látszódjon, hogy az illeszkedik a kiírásban szereplő követelményekhez.
- Nincs strukturálva a levél: Ahogy az önéletrajz esetében, a motivációs levélnél is fontos, hogy jól áttekinthető, jól megszerkesztett legyen.
- Túl terjengős: Egy A4-es oldalt semmiképp ne lépjen túl.
- "Üres állítások": Érdemes minden állítást példákkal megerősíteni. Ahelyett, hogy annyit írna, jó problémamegoldó készsége van, egy konkrét szituációt is írjon le, ami ezt igazolja.
Tehát az előre legyártott, "univerzális" motivációs levelek nem működnek, ahogy az üres állításokkal teletűzdelt, többlet információ nélküli írások sem. Mutasson képet a jelentkező személyiségéről, érződjön, hogy átgondolta, miért alkalmas a munkára, és valóban éljen azzal a lehetőséggel, hogy írásával meggyőzheti a címzettet arról, hogy ő a legalkalmasabb jelentkező a meghirdetett pozícióra.
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








