Teljes a helyreállítás a 75-ös vasútvonalon, ahol októberben az esőzések által alámosott pályán kisiklott egy "Bz motorkocsi".
A MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által 2017-ben kötött, a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott, három évre szóló bérmegállapodás 2018-ra átlagosan 12 százalékos bérfejlesztést határozott meg. Az idei bérfejlesztés munkaköri kategóriánkénti konkrét megvalósításáról a munkáltató és az érdekképviseletek - konszenzus alapján - az alábbiak szerint állapodtak meg.
Valamennyi nem vezető beosztású (nem premizált) munkavállaló 2018. január 1-jétől alanyi jogú bérfejlesztésben részesül, amennyiben a garantált bérminimum emelésével béremelése nem ért el egy bizonyos, közösen megállapodott mértéket, mely bérsávonként változik - írja közleményében a MÁV.
2018. január 1-jétől a váltókezelői munkaköröket (a váltókezelő-gyakornoki munkakör kivételével), valamint a gurítóberendezés-kezelő, a váltóállító táblakezelő, valamint a vonat fel- és átvevő munkaköröket a 9-es MMK-kategóriába sorolták át, így esetükben az alanyi jogú alapbéremelés már ennek megfelelően valósul meg.
A felsőfokú állami iskolai végzettséget igénylő munkakörökben a "diplomás minimálbér" az alábbiak szerint emelkedik:
- főiskolai végzettség (bachelor, Bsc-, BA) esetén 300 000 Ft/hó;
- egyetemi végzettség (master, MSc-, MA) esetén 340 000 Ft/hó.
A 2017 novemberében kötött megállapodással bevezetett vasutas életpályához kötődő bértábla értékei az adott kategóriához tartozó alapbérsávok alanyi jogú bérfejlesztésének százalékos mértékével emelkednek.
A munkáltató és az érdekképviseletek közös szándéka alapján a munkáltatói jogkörgyakorlók - az alanyi jogú alapbéremelésen túl - jogosultak az irányításuk alá tartozó munkavállalók részére differenciált alapbéremelést biztosítani. Ennek végrehajtása során figyelembe kell venni, többek között, hogy az egy munkavállalónak biztosított alapbéremelés nem lehet kevesebb 3000 Ft/hó összegnél.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tovább nő a munkáltató által nyújtott önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés, amelynek mértéke önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén 2018. január 1-jétől a munkavállaló alapbérének 3,5 százaléka. A MÁV Zrt. vasúti járművezetőinek balesetmentességét ösztönző bérpótlék biztosítására kötött megállapodást változatlan feltételekkel további egy évre, 2018. december 31-ig meghosszabbították.
A Kollektív Szerződésben foglaltak szerint a Választható Béren Kívüli Juttatás (VBKJ) rendszerében 2018-ban is bruttó 271 400 Ft juttatásban, valamint alanyi jogú béren kívüli juttatásban - SZÉP-kártya vendéglátás alszámlára történő utalás nettó 92 900 Ft értékben - részesülnek a munkavállalók. A választható juttatások köre két új elemmel bővül: valamennyi munkavállalónak lehetősége lesz diákhitel-törlesztési támogatás, valamint mobilitási célú lakhatási támogatás igénybevételére is.
A rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó segélyjuttatásokra a korábbi 3100 Ft/fő keretösszeg helyett 2018-ban 3300 Ft/fő munkavállalói keretösszeg áll rendelkezésre. Ehhez kapcsolódóan a temetési segély mértéke a korábbi 55 000 Ft-ról 60 000 Ft-ra emelkedik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








