In the early morning twilight, several commuter trains are approaching a busy railway station.

Érik a sztrájk a vasútnál? Komoly béremelést követelnek a MÁV-osok

2023. december 5. 10:45
Frissítve: 2023. december 5. 16:00

A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levélben. Felszólítják, az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre. A szakszervezetek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést és a lojalitási jutalom 50 ezerrel való növelését kérik - áll a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) közleményében.

Miután a MÁV Zrt. vezérigazgatója érdemben nem reagált a szakszervezetek korábban közölt bérkövetelésére, a VDSZSZ Szolidaritás, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete közös levélben hívta fel a figyelmét arra, hogy a kormány már jó ideje kihirdette a 2024-es, 2023. december 1-től érvényes minimálbéreket, s ennek ismeretében a vasutas munkavállalók képviselői is bejelentették egybehangzó bérfejlesztési követelésüket – ismertette az előzményeket Meleg János.

A VSZ elnöke elmondta, közösen követelnek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést a vasutasok számára. Ezen felül – egyebek között – 350 ezerről 400 ezer forintra emelnék az úgynevezett lojalitási jutalmat, valamint 150 ezerre módosítanák az alanyi jogon járó SZÉP-kártya keretet.

Az elnök leszögezte: a szakszervezetek elvárják, hogy folytatódjon a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács novemberi ülésén megkezdett tárgyalás a jövő évi bérekről. Ezt a vezérigazgatónak is megírták – mondta Meleg János. Az érdekvédők ugyanis attól tartanak, hogy a munkáltató szándékosan húzza az időt, s ezért a tárgyalások üteme enyhén szólva sem „az elvárásoknak, különösen nem a munkavállalók felfokozott elvárásának megfelelően alakul”. A késlekedés miatt, illetve a lehetséges konfliktus elkerülése érdekében a szakszervezetek december 7-ére rendkívüli CSÉT ülés összehívását kezdeményezték – összegezte az elnök.  Hozzátette, természetesen továbbra is napirenden tartják a csoportra és az egyes vállalatokra vonatkozó hatályos éves, valamint több éves megállapodásokat és azok újrakötését is.

Reagált a MÁV

Reagált a MÁV-VOLÁN-csoport a szakszervezetek közleményére: "A MÁV-VOLÁN-csoport vezetése minden rendelkezésére álló eszközzel küzd azért, hogy erősítse mintegy 56 ezer munkavállalójának erkölcsi és anyagi megbecsülését. Igazolja ezt a tényt az idei évre, tehát december 31-ig érvényes és maradéktalanul betartott bérmegállapodás is. Ahhoz, hogy a jövő évi bérfejlesztés mértékéről is felelősséggel meg lehessen állapodni, a vállalatcsoportnak elfogadott üzleti tervvel kell rendelkeznie. Ígérni és megállapodni ugyanis csak akkor szabad, ha van hozzá fedezet" - szögezték le.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az üzleti terv összeállításához a MÁV-VOLÁN-csoport megkapta a Tulajdonos iránymutatásait, zajlanak a terv elfogadásához szükséges tárgyalások. Ismertek a szakszervezetek mintegy 75-100 milliárd forintnyi többletforrást igénylő bérfejlesztési követelései is. A lehetőségek és a követelések egymáshoz illesztése az elmúlt években megszokott, a szakszervezetekkel közösen kialakított időrend szerint ezúttal is meg fog történni

- közölték. Hozzátették: "Szakmai szinten az érdekképviseletek és a vállalatcsoport képviselői közötti tárgyalások a januárban várható, hivatalos bérmegállapodásig is folyamatosak. Nincs szó sem késedelemről, sem időhúzásról, kizárólag a munkavállalók érdekeit is szolgáló, felelős pénzügyi tervezésről."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem