14 °C Budapest
Kecskemét, 2015. március 27.Mercedes CLA Shooting összeszerelése a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2015. március 25-én. A gyárban három éve kezdték meg a B-osztályú, 2013-ban a CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting autók gyártását.MTI Fotó: Ujvári Sándor

Rengeteg magyar lépett le külföldre dolgozni: nőtt a munkanélküliség augusztusban

2023. szeptember 29. 11:28

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a legfrissebb foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. Kiderült, a foglalkoztatottság terén egészen jól állunk, ám mindeközben a munkanélküliségi arányon van mit javítani.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a legfrissebb foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait. Eszerint a dolgozók és a munkanélküliek száma is egyaránt nőtt.

Összesen 12 ezer fővel, 4 millió 709 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma idén augusztusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH. A jelentés szerint a férfiak körében 22 ezer fős növekedés, a nőknél 10 ezres csökkenés volt megfigyelhető.

Az idén június–augusztusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 721 ezer fő volt, míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma lényegében nem változott. A külföldön dolgozóké 22 ezerrel nőtt, a közfoglalkoztatottaké pedig 8 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 604 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,8 százalék volt. A foglalkoztatottak létszáma és aránya lényegében egyik nem esetében sem változott az előző év június–augusztusához viszonyítva. A férfiak foglalkoztatotti létszáma 2 millió 445 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,3 százalék volt, míg a nők körében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 159 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta pedig 70,2 százalékot ért el.

A KSh szerint a fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában 274 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk pedig 27,7 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 87,6 százalékra csökkent, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 4,8 százalékponttal, 69,9 százalékra emelkedett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nőtt a munkanélküliség

A KSH jelentése kitért a munkanélküliek számára is, mely idén augusztusban 195 ezer fő volt, így a munkanélküliségi ráta 4,0 százalékot tett ki. A június–augusztusi időszakban – az egy évvel korábbi adatokhoz képest – a 15–74 éves munkanélküliek száma 34 ezerrel emelkedett, így elérte a 200 ezer főt, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 103 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 4,0 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 96 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 1,0 százalékponttal, 4,2 százalékra növekedett.

Címlapi kép: MTI Fotó: Ujvári Sándor

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem