8 °C Budapest
Mid adult man listening music while using laptop at home office

Bajban vannak az irodisták: csak így működhet ma már a home office és a távmunka

2022. november 16. 18:05

A távmunkának sok előnye van. Az egyedüllét például növeli a kreativitást, teret enged a produktivitásnak, és jobb egyensúlyt teremthet munka és magánélet között. Persze a megoldásnak vannak korlátai is, de ha ezeket jól kezeli a vállalat és a munkavállalók, akkor még úgy is lehet sikeres egy cég és működhet tökéletes hatékonysággal, hogy akár minden munkavállalója távmunkában dolgozik. 

A távmunka akkor lehet igazán hasznos és sikeres megoldás, ha a résztvevők – a munkáltató és munkavállaló – ismerik és jól is kezelik ezt a ma már széles körben elterjedt, de azért még mindig sok szempontból új helyzetet.

„A távmunka lehetőséget adhat tulajdonképpen arra is, hogy mi döntsük el, hol szeretnénk élni, ne pedig a munkahelyünk határozza meg azt. Eközben lebontva a térbeli korlátokat segíthet a munkáltatóknak megtalálni a legalkalmasabb jelölteket, és lehetővé teszi, hogy sokszínű csapatot építsenek a világ minden tájáról érkező kollégákkal” – emelte ki Eyal Zucker, az Exadel globális informatikai fejlesztő vállalat budapesti központjának vezetője, aki hozzátette, természetesen mindez csak akkor működhet jól, ha a vállalatok tisztában vannak a megoldás minden oldalával, és jól tudják kezelni az esetleges hátrányokat is.

Szeretünk otthonról dolgozni, vagy mégsem?

A cégvezető szerint érdemes nagyon figyelni a távmunkában dolgozók érzelmi, lelki egészségére. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek legtöbbször igen nehezen tudják meghatározni, hogy mi teszi őket boldoggá. Habár a távmunkában lévők azt állítják, hogy boldogabbak, ha otthonról dolgozhatnak, mégis nagyobb arányban beszélnek olyan negatív érzelmekről, mint a szorongás, az elszigeteltség és a depresszió” – mondja Eyal Zucker.

A Gallup kutató cég adatai szerint a távmunkában dolgozók kevesebb örömről számolnak be és sokkal többet tapasztalják a munkahelyi unalmat és szomorúságot, mint a rendszeresen irodában dolgozók. Egy másik tavalyi kutatás szerint a folyamatos távmunka számos mentális probléma – például depresszió, szorongás, alvási nehézségek, magány – súlyosbodásával járhat együtt. Sőt, olyan felmérés is van, amely szerint az otthonról dolgozók közel kétharmada legalább néha, 20 százalékuk pedig állandóan elszigeteltnek vagy magányosnak érzi magát. A ScienceDirect szerint a távmunkások között széles körben tapasztalható társadalmi elszigeteltség fokozott agressziót és félelmet okoz – ezek aligha a megnövekedett boldogság következményei.

A helyzet egyértelmű, a távmunkára berendezkedett vállalatoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a távmunkás pozíciók esetében kiküszöböljék a társadalmi elszigeteltséget. Ehhez olyan vállalati kultúrát kell felépíteni, amely barátságos, szociális és elősegíti a személyes kapcsolatok kialakítását még az online térben is. Ez segíthet csökkenteni a magányt, elősegítheti a munkahelyi elégedettség érzését a munka kapcsán

 – fejti ki Eyal Zucker. A szakember szerint a vezetőknek nem amiatt kellene aggódniuk, hogy a munkavállalóik eleget dolgoznak-e otthonról, hanem inkább arra kellene koncentrálni, hogy segíthetnek nekik abban, hogy a legfontosabb feladataikra összpontosítsanak és megteremtsék az érzelmi szempontból is ideális munkakörnyezetet.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,57%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az Exadel budapesti irodájának vezetője szerint éppen ezért érdemes nagyobb figyelmet fordítani arra is, hogy konkrét tanácsokkal lássák el a csapatvezetőket és a beosztottakat is a távmunka hátrányainak elkerülésére vonatkozóan.

A 3 fontos pont a távmunka hátrányainak leküzdésére:

  1. Fontos rendszeresen időt szánni a kollégákkal arra, hogy a munkán kívül másról is beszélgessenek a csapattagok. Esetleg beiktatható hetente egy félórás kávészünet, amikor kötetlenül beszélgetnek hétköznapi, a munkán kívüli ügyekről is a kollégák.
  2. Érdemes tudatosan ismerkedni olyan munkatársakkal is, akikkel nem dolgozik közvetlenül együtt egy kolléga. Esetleg a negyedéves célok között is szerepelhet, hogy személyesen találkozzon mindenki legalább három, nem közvetlen kollégájával. Ez jó lehetőséget teremthet arra is, hogy egy kolléga saját mentort találjon, miközben a vállalat működését is jobban megismerheti.
  3. Fontos, hogy legyen rendszer arra, hogy a kollégákra személyes figyelem is jusson, például mindig, mindenki időben és hatékony módon kapjon tájékoztatást a cégnél zajló eseményekről, történésekről.

A kapcsolatépítés, a fejlődés és a tanulás biztosítása kulcskérdések

„Az Exadel Magyarországnál arra törekszünk, hogy könnyebbé tegyük a személyes ismerkedést, támogatjuk a munkatársakat a csapategység és a kapcsolatok építésében, újjáépítésében a virtuális keretek között is. Ennek érdekében olyan digitális munkavállalói élményt alakítunk ki, amely segít, hogy a kollégák folyamatosan kapcsolatban lehessenek egymással, a vezetőséggel, a vállalati kultúrával, függetlenül attól, hogy honnan dolgoznak. Irodánkat hibrid munkavégzésre terveztük, és egy olyan digitális közösség létrehozásán dolgozunk, amely a legmodernebb kommunikációs eszközök segítségével ösztönözi a kapcsolatépítést, beszélgetéseket, miközben összekapcsoljuk a vezetőséget a beosztottakkal, és a kollégákat is egymással” – összegezte Eyal Zucker. A szakember hozzátetette:

A tanulás és a fejlődés a munkavállalói élmény emelésének legalapvetőbb forrásai. Ez a távmunka esetén is igaz. Éppen ezért is építettük be a tanulás és fejlődés lehetőségét a napi munkába. Pontosan tudjuk, hogy az emberek nem csupán előléptetésre vágynak, hanem szakmai előbbre lépésre, készségeik, tudásuk bővítésére is szeretnének folyamatosan lehetőséget kapni. Ezért minden erőnkkel azon vagyunk, hogy segítsük a kollégáinkat abban, hogy a karrierjükre ne egy meredek létraként, hanem „mászófalként” tekintsenek, ahol könnyen összeegyeztethetik egyéni céljaikat a szervezet célkitűzéseivel, és azon, hogy mindehhez a távmunka mellett is minden körülmény adott legyen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2023.02.01 13:52
Az Országgyűlés a 2022. november 22-i ülésnapján elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló...
laskainelli  |  2023.02.01 11:21
A rohanó világunkban könnyű szétcsúszni és túlvállalni magunkat, noha ennek az lesz az ára, hogy az...
hrdoktor  |  2023.01.30 04:30
Megfelelő kommunikációval nemcsak magunkon, hanem a vállalaton is segíthetünk. [...] Bővebben!
coachco  |  2023.01.23 17:52
Most, hogy így közeledek a hatvanhoz, határozottan állítom, minden kornak megvan a maga öröme, érdek...
hrbonbon  |  2023.01.23 14:33
    Simonyi Judit ügyvezető igazgató Az elmúlt évek tapasztalatait cáfolva a 2023-as év váratlan...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 2. csütörtök
Karolina, Aida
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?