Az AI lett egy 27 éves fiatal pénzügyi tanácsadója: tényleg rommá keresheti magát vele?
Egy 27 éves techvállalkozó mesterséges intelligenciát használ személyes pénzügyei kezelésére, ami segített neki jelentősen csökkenteni kiadásait.
Egy 27 éves techvállalkozó mesterséges intelligenciát használ személyes pénzügyei kezelésére, ami segített neki jelentősen csökkenteni kiadásait.
Ez nem az első eset, hogy az OpenAI-t kritika éri a felhasználói adatok kezelésével kapcsolatban.
Lezárultak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fórumai, ahol a fővárosiak beleszólhattak az éjszakai közösségi közlekedés megújításába.
Bár az amerikai kormányzat korábban az átláthatóságot ígérte a Jeffrey Epstein-üggyel kapcsolatban, a nyilvánosságra hozott dokumentumokból kitakarták Donald Trump nevét.
Holnaptól pontosan három hónapja van az ország új milliárdosának arra, hogy jelentkezzen nyerményéért, és elindulhasson a kifizetés folyamata.
A pláza leszögezte, hogy bankkártyaadatok nem kerültek ki, vélhetően azonban a nevek, e-mail címek és telefonszámok igen.
Újlengyel annak ellenére vezeti be az önazonossági törvényben szabályozott rendeletet, hogy maga a törvényszöveg még meg sem jelent a Közlönyben.
Digitális váltás, kemény munka és változatlan egyenlőtlenségek – női felsővezetők válasza a válságokra.
A kiskönyvet elrakhatjuk majd emlékbe, az adatokat elektronikusan tárolnák. A javaslat bürokráciát csökkentene az elfogadás esetére.
Egy fiatal német állampolgár élete romokban hever, miután egy londoni bűnöző ellopta a személyazonosságát, és több bűncselekményt követett el a nevében.
Történt már veled olyan, hogy a számítógéped vagy okostelefonod képernyőjén váratlan felugró ablakok jelentek meg?
Adóhatóság nevével visszaélő csalók: figyelmeztetés a hamis SMS-ek és e-mailek veszélyeire.
Még egy hónap, míg nem lesz fizetős a személyi igazolványok kiváltása, de a 12 év alattiak útlevelének is lesz díja.
A karácsonyi ajándékozás során a fiatalok körében a ruhák vannak fölényben, 67 százalékuk készül ilyen meglepetéssel az ünnepekre.
A rugalmas munkaterületek térhódításával a vezetők gyakran meghosszabbítják az üzleti tartózkodások idejét, melyek lehetővé teszik a meetingek közötti produktív és kényelmes munkát.
Egyre többen választják az éttermi rendelést a karácsonyi menü elkészítése helyett.
Dr. Schwab Richárd nevét, képmását, hangját felhasználva követnek el bűncselekményeket a neten.
Szeretteinkkel szívesebben találkozunk személyesen karácsonykor, az ajándékokat viszont egyre gyakrabban online vásároljuk meg.
Ismét a nagy leárazások szezonjába értünk, és számos üzlet kínál jobbnál jobbnak ígérkező árakat Black Friday alkalmából.
A mobiltelefonok jegyzetalkalmazásai nem csupán a mindennapi teendők és gondolatok rögzítésére szolgálnak, hanem egyfajta digitális naplóként is funkcionálnak.