21 °C Budapest
Working from home. Close-up of woman lying on the bed and typing on laptop while staying in quarantine. Top view

Durván megugrott a home office-ban dolgozók száma: őket érintette tavaly a távmunka hullám

2021. április 7. 12:03

Tavaly az elmúlt tíz év átlagának (2,9%) közel háromszorosára nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya (8,6%) hazánkban. A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer főt, a foglalkoztatottak 17%-át érintette ez a fajta munkavégzés, idén februárban pedig arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt. Döntő többségük (77%) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, közel kétharmaduk a központi régiókban élt, Budapesten a foglalkoztatottak 21%-a dolgozott ily módon a múlt évben. E foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb elemzéséből.

2020 tavaszán a Covid19-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Az otthonról dolgozók jelentős része internetkapcsolaton alapuló távmunkában vagy home office keretében végezte munkáját. Számuk a járvány megjelenésekor ugrásszerűen megnőtt: a 2020 februárjáig még 100 ezer körüli létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt, majd májusban érte el a csúcsát, ekkor közel 760 ezer főt, a foglalkoztatottak 17%-át érintette.

Az ily módon dolgozók aránya folyamatosan változott az év során, de 2020 egészére nézve is háromszorosa (8,6%) volt a megelőző tíz év átlagának (2,9%). 2021 elején, a második hullám idején – de már a harmadik hullám fenyegetettségében – tovább nőtt a számuk: februárban 482 ezer főt, a foglalkoztatottak 11%-át érintette, csaknem ötször annyit, mint egy évvel korábban.

A 2020-ban távmunkában vagy home office keretében dolgozók közel kétharmada a központi régiókban élt, Budapesten minden ötödik, Pest megyében minden tizedik foglalkoztatott dolgozott otthonról. Arányuk Észak-Magyarországon, a Dél-Alföldön és a Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, egyaránt 4,2%.

A távmunkában vagy home office-ban dolgozók között felülreprezentáltak a nők, a 25–44 évesek és a városban élők.

Döntő többségük (77%-uk) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, továbbá a digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban érintette azokat, akiknél több 15 éven aluli gyermek is élt a háztartásban. Elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka vagy home office keretében, az így dolgozók aránya körükben 2019 és 2020 között 4,2%-ról 18%-ra nőtt. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az 50 főnél nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (10, illetve 11%).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A távmunka, illetve a home office az egyik leggyakrabban alkalmazott módszerré vált a járvány során megváltozott munkaerőpiaci helyzet kezelésére. Ennek az atipikus foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz

– véli Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke. Mindez a járvány harmadik hullámának idején fokozottan igaz, mivel egyrészt elősegíti a gazdaság viszonylag zavartalan működését, másrészt csökkenti a társas érintkezések számát, ami a járvány visszaszorításában kiemelten fontos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?