6 °C Budapest

600 ezer magyar dolgozó átélte a rettenetet: nem csak a vírustól kell tartani a melóban

2020. október 27. 14:01

Aggasztó számokat hozott felszínre egy nemzetközi kutatás, ami a munkavállalók munkahelyi egészségügyi kockázatát mérte fel. A világ országai között természetesen nagyok a különbségek, de vannak olyan helyek, ahol 10-ből 6 munkavállaló szenvedett már el súlyos balesetet vagy egyéb egészségügyi atrocitást munkája során. Magyarországon ez az arány éppen nem éri el a 1,5-et, de ez még így körülbelül 600 000 olyan munkavállalót jelent, aki átélt már munkahelyén súlyosabb balesetet, erőszakot vagy egyéb zaklatást.

Bár a világ legtöbb országában manapság a munkáltatók már kötelesek biztonságos munkakörülmények biztosítaniuk munkavállalóiknak, sajnos ez nem mindenhol valósul meg a mindennapok során. Vannak például olyan elmaradott országok, ahol sokkolóan rövidlátó a szabályozás, de fejlett országokban is gyakran okoz végzett problémát a munkáltatók slendriánsága. 

Egy friss, 142 országon átívelő kutatás most arra kereste a választ, mennyire biztonságosak a munkahelyek világszerte. Az eredmények pedig nem túl pozitívak, átlagosan ugyanis azt lehet mondani, hogy a megkérdezett 

munkavállalók 19 százalékát érte valamilyen súlyosabb munkahelyi sérülés élete során.

De persze a különbségek ország és ország között hatalmasak. A kutatás gyakorlatilag két külön világ képét tárja az emberek elé. Az alacsony jövedelmű gazdaságokban a legveszélyesebbek a munkahelyek, itt vannak a dolgozók a leginkább fizikailag kiszolgáltatott helyzetben, legyen szó mezőgazdaságról, halászatról vagy bármilyen tömegesen végzett kétkezi munkáról. Ezzel szemben a magas jövedelmű gazdaságokban leginkább a munkahelyi zaklatások, az itt bekövetkezett erőszaktevések okoznak komoly mentális bajokat, egészségügyi problémákat. 

A kutatás szerint egyébként jelentős a nemek közötti eltérés is, világszerte a férfiak 23 százaléka állította, hogy élete valamilyen szakaszában súlyosan megsérült munkaközben, szemben a nők 14 százalékával. A világ egyik legszegényebb régióiban élő gazdálkodók, halászok, mezőgazdasági dolgozók 34 százaléka mondta, hogy szakmájában legalább egyszer már súlyosan megsérült. Ez a legmagasabb arány, így ezek a munkaterületek lettek a kutatás szerint a legveszélyesebbek a bolygón, amit az építőipar, és a gyártás követett.

Világkülönbségek

Sokkoló, de Sierra Leonéban például a munkavállalók 69 százaléka számolt be arról, hogy érte már súlyos sérülés munkája során. E borzasztó számoktól nem sokkal maradt el Gambia vagy Malawi sem, előbbiben 64, utóbbiban 62 százalékot mértek. Ezzel szemben, a lista másik végén Lengyelország végzett, itt csupán a dolgozók 4 százaléka mondta azt, hogy érte már súlyos sérülés munkája során az életében. Az európai országot Szingapúr követte 5 százalékkal, majd a harmadik helyen Olaszország futott be 7-el.

Ahogy a listán látszik, Magyarországon a munkavállalók 14 százaléka vallotta azt, hogy érte már súlyosabb sérülés a munkája során. Ez tehát összesen körülbelül

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

600 000 embert jelent.

Ami egyáltalán nem kevés, figyelembe véve, hogy hazánkban nagyjából 4,5 millió között mozog a foglalkoztatottak száma. Mindez azt is jelenti, hogy 10 magyarból, legalább egyet, de majdnem másfelet (statisztikailag) ért már súlyos atrocitás a munkájában. Legyen az fizikai sérülés, baleset vagy mentális atrocitás. 

A környező országok közül ennél az arányszámnál kevesebbet mértek Szlovákiában (9%), Romániában (10%), Ausztriában (11%) és Szerbiában (12%) is. De Horvátországban például ugyannyit, mint Magyarországon, Szlovéniában azonban már a munkavállalók 21 százaléka vallotta azt, érte már súlyos egészségügyi atrocitás a munkahelyén. Ezzel a számmal Szlovénia majdnem Európa élén végzett, csak Koszóvóban, Albániában és Svédországban mértek ennél nagyorr arányszámot. 

Nem csak a baleset fájhat

A kutatás egyik nagy előrelépése a megszokott munkahelyi veszélyeztetettségi tanulmányokhoz képest, hogy a fizikai balesetek csak egy részét képzik a vizsgált egészségügyi atrocitások nagy halmazának. Olyannyira, hogy a kutatás megállapította, egyes országokban a munkavállalók fele tapasztalat valamilyen erőszakot, zaklatást a munkahelyén. Ez pedig nem csak a harmadik világra, de fejlett, például európai gazdaságokban is komoly gondokat jelent a munkavállalókra nézve.

Ez az első alkalom, hogy a világ minden tájáról érkező hétköznapi munkavállalók hangját halljuk a fizikai és szellemi jólétük kockázatairól a munkahelyük tekintetében. Így már teljesebb képet kaphatunk a munkavállalók helyzetéről, ezekkel az információkkal kiegészítve a hivatalos statisztikákat, amik gyakran hiányosak, olykor kevéssé részletesek

- kommentálta a friss, nemzetközi kutatás legfontosabb megállapításait Joaquim Paulo Pintado Nunes, az ENSZ, Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31