Elképesztő, mennyi magyar kért letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában

2019. július 19. 19:31

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 900 ezer külföldi EU-állampolgár - köztük csaknem 28 ezer magyar - folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.

A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért - vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

A tárca csütörtöki tájékoztatása szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő 3,2 millió állampolgára közül e hónap elejéig 909 300-an tették meg.

A lista élén a lengyelek és a románok állnak 154 ezer, illetve 125 ezer letelepedési folyamodvánnyal. A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 27 800 letelepedési kérelemmel. A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül a szlovénok nyújtották be a legkevesebb kérvényt: július elejéig 900 szlovén állampolgár folyamodott letelepedett státusért.

A belügyi tárca kimutatása szerint a hatóságok az eddig feldolgozott 805 500 kérelem csaknem mindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok alig 0,3 százaléka esetében nem született valamilyen okból jóváhagyó döntés. A Nagy-Britanniában élő és maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A brit kormány 3,75 millió fontos (csaknem 1,4 milliárd forintos) költségvetéssel országos kampányt indított, arra biztatva a külföldi EU-állampolgárokat, hogy maradjanak Nagy-Britanniában és folyamodjanak a letelepedett státusért. Sajid Javid belügyminiszter a friss statisztika csütörtöki ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában megerősítette: a külföldi EU-állampolgároknak legalább 2020. december 31-éig van idejük tartós nagy-britanniai letelepedésük engedélyeztetésére. A belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint ez a határidő mindenképpen érvényben marad, akár életbe lép a Brexit feltételeit tartalmazó - a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított - megállapodás, akár nem.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19