Teljesen maga mögött hagyta a televíziós világot, és civil életet él: jelenleg eladóként dolgozik, távol a nyilvánosságtól és a korábbi ismertségtől.
Alig egy hónap, és kezdődik a karácsonyi vásár-szezon. Az interneten egyre több olyan álláshirdetést találni, amelyben a kereskedők nagy erőkkel keresik az eladókat. Így vannak ezzel a kürtőskalács-árusok is. Aki a karácsonyi vásárra elszegődik valamelyik céghez, akár nettó 280 ezret is kereshet egy hónap alatt. A kürtőskalács-sütésben való jártasság és tapasztalat viszont elengedhtetlen.
Alig egy hónap és sorra nyitnak a karácsonyi vásárok Budapesten. A Vörösmarty téren már november 9-től gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel várják a látogatókat.
Ez pedig azt is jelenti, hogy a kereskedőknek, akik idén kitelepülnek a vásásrra, kevés idejük maradt megtalálni a még hiányzó munkavállalókat. Az interneten egyre több olyan álláshirdetést találni, amelyben a kereskedők nagy erőkkel keresik az eladókat. Így vannak ezzel a kürtőskalács-árusok is.
Találtunk egy hirdetést, amely szerint bruttó 15 ezer forintos órabért fizetnek a kürtőskalács-készítőknek. Azt írják, a tapasztalat nem feltétel, betanítják a leendő munkavállalót. Egy másik cég is ugyanennyit fizetne az alkalmazottaknak, de azt írják, első sorban gyakorlattal rendelkező munkatársat keresnek, cukrászok, pékek és vendéglátósok jelentkezését is várják.
Egy másik cég, akit érdeklődőként felhívtunk, azt mondta, naponta nettó 10 ezer forint az alapbér, ezen felül pedig a bevételtől függ a plusz pénz.
- mondták a telefonban. Az is kiderült, hogy heti öt napot kell dolgozni, ebből kettőt hétvégén, olyankor ugyanis magasabb létszámmal dolgoznak, mert nagyobb a forgalom is.
A munkaidő hétköznap reggel 9 órától este 8-ig tart, hétvégén pedig reggel 9 órától este 10-ig. A tapasztalat viszont elengedhetetlen, ahogy az alapszintű angol vagy német nyelvtudás is feltétel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- tudtuk meg. Rákérdeztünk arra is, bejelentett állásról van-e szó. Azt mondták, 1 hónap a próbaidő, ez alatt alkalmi munkavállalóként jelentik be az alkalmazottat, és ha az illető és a cég is úgy gondolja, továbbra is együtt dolgoznak, akkor rendesen be is jelentik a dolgozót. Ha úgy számolunk, hogy
Londonban 42 nap alatt több mint 1 milliót lehet keresni
Szeptember közepén írtunk arról, hogy egy magyar cég, amelyik csokoládéba mártott gyümölcsöket árul, Londonba keres magyar munkaerőt a karácsonyi szezonra. Heti 6 napos munkával, november 20-a és január 6-a között, vagyis 42 nap alatt 1 millió 200 ezer forintot lehet keresni.
Magyarországra, a Vörösmarty térre is kerestek eladót szeptemberben, naponta 13 ezres fizetésért. Cserébe hetente 5 napot kell dolgozni. Ha úgy számolunk, hogy - ahogy a hirdetésben is szerepelt - november 12-től december 29-ig dolgozik a cégnél valaki, összesen 455 ezret kereshet.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







