Gigarazziát tartott adventkor a fogyasztóvédelem: undorító, amit találtak, sokkolóak az állapotok
Az eredmények alapján minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot.
Az eredmények alapján minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot.
A pirotechnikai eszközök helyett a szervezők világszínvonalú látványelemekkel várják a szilveszterezőket.
Tedd próbára a tudásod a Pénzcentrum mai kvízével, és derítsd ki, felismered-e a híres bécsi épületeket, különlegességeket és ikonikus élményeket!
Európa karácsonyi vásárai azonban nemcsak az ünnepi hangulat miatt fontosak, hanem egyre nagyobb gazdasági jelentőséggel is bírnak.
Németország lesz az EU legnagyobb karácsonyi költekezője 2025-ben, miközben az eurózónában emelkedő inflációval és játékbiztonsági kihívásokkal kell szembenézni a vásárlóknak.
Míg tíz évvel ezelőtt főként az Iszlám Államhoz köthető szervezett terrortámadásokról beszélhettünk, addig az utóbbi években ezeket felváltották a magányos elkövetők merényletei.
Az ALDI Magyarország saját karácsonyi vásárt nyit Budapest belvárosában, hogy az ünnepi készülődés hangulatát valóban mindenki számára elérhetővé tegye.
A lengyel hatóságok meghiúsítottak egy karácsonyi vásár ellen tervezett terrortámadást, amelyet egy egyetemi hallgató készített elő az Iszlám Állam támogatásával.
Nemcsak a belvárosban szaladtak el az árak: a Városliget mellett is turistákra szabott összegekkel találkozni a karácsonyi vásárban.
Verekedés tört ki a massachusettsi Nantucket szigetén rendezett karácsonyi ünnepségen.
A karácsonyi vásárok évről évre turisták tízezreit vonzzák Budapestre, miközben a hazai látogatók egyre gyakrabban panaszkodnak a tömegre és az elszálló árakra.
A Wise és az Europion Research felmérése szerint a magyar háztartások 80 százaléka 150 ezer forint alatt tartaná az ünnepi költéseit.
Salzburg karácsonyi vásár 2025: mikor lesz a karácsonyi vásár Salzburgban, hol van a salzburgi adventi vásár helyszíne? Milyen salzburgi látnivalókat érdemes megnézni?
Zágráb karácsonyi vásár 2025: mikor kezdődik a zágrábi karácsonyi vásár 2025-ben és hol lesz a karácsonyi vásár Zágrábban? Mennyi a Budapest Zágráb távolság autóval?
Kecskeméti Advent 2025 ezen a hétvégén is életre kel: landol a Mikulás szánja, nyit a karácsonyi vásár, ahol mézeskalács-illatú bódék és izgalmas programok várnak. Fedezd fel te is!
Akár spórolási, akár környezetvédelmi okokból vásárolnánk inkább műfenyőt, ebben is százával válogathatunk a láncok kínálatából.
A varasdi karácsonyi vásár népszerű a magyar utazók körében is, hiszen közel van a délnyugati határhoz. Lássuk, hogy jutunk oda, mit érdemes megnézni, mikor kezdődik.
Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered az európai nagyvárosokat. Vajon képes vagy felismerni, mely híres karácsonyi vásárok láthatók a fényképeken? Teszteld tudásod!
A miskolci advent még csak most kezdődik: az elkövetkező hetekben a vásári forgatag és a változatos programok izgalmas kombinációját kínálja majd. Hozzuk a részletes programokar!
A szomszédos ország városaiban minden adott egy meghitt, élményekben gazdag adventi kiruccanáshoz. Nézzük is meg Szlovákia karácsonyi vásár felhozatalát.