12 °C Budapest

Ezekben a szakmákban durván megy a feketézés Magyarországon

2017. szeptember 3. 07:00

Korábbi kutatások szerint akár a magyar munkavállalók 15-20 százaléka is feketén kaphatja fizetését, vagy legalábbis annak egy részét. Ezt az NFSZ friss statisztikája is megerősíti, legalábbis igencsak furcsán hat néhány szakma esetében, a hivatalosan nettó 100 ezer forint környékén mozgó kereset. Mutatjuk azokat a foglalkozásokat, amelyeknél a legnagyobb az esélye annak, hogy a szakemberek nem annyiért vannak bejelentve, mint amennyit valójában hazavisznek.

Mint arról, "Ez a 15 legjobban fizetett szakma jelenleg Magyarországon", illetve "Ez a 15 legrosszabbul fizetett szakma most Magyarországon" c. cikkeinkben beszámoltunk, nemrég tette közzé honlapján az egyéni bérek és keresetek legfrissebb (2016-os), foglalkozások (FEOR) szerinti bontásban is elérhető statisztikáit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ). E szerint Magyarországon:

  • a légiforgalmi irányítók fizetése a legmagasabb, de nem panaszkodhatnak a politikusok, a könyvelők, és az alternatív gyógymódot alkalmazó szakemberek sem;
  • a "kádárok, bognárok" viszik haza jelenleg a legkevesebbet, de igencsak szűkre kell húzniuk a nadrágszíjat a takarítóknak, favágóknak, illetve a dajkáknak is.

Zsebre megy!

Az NFSZ összesítése alapján, az átlagfizetések sorrendje mellett, ugyan érdekes megállapításokra jutottunk, többek között a karrierútra, a korcsoportokra, illetve a foglalkozásokon belül jellemző egyéb juttatásokra (alapbér és valós kereset közti eltérés) vonatkozóan is, de leginkább az szúrt szemet számunkra, hogy jelentősen torzíthatják az összképet az olyan szakmák, amelyeknél köztudottan jelen van a zsebbe fizetés. Mindez persze nem nagy meglepetés, hiszen - bár a fekete-, illetve szürkejövedelmek (amikor a fizetés egy része megy feketén) arányát nehéz pontosan mérni - korábbi kutatások szerint

Magyarországon akár a munkavállalók 15-20 százaléka is feketén kaphatja fizetését, vagy legalábbis annak egy részét.

Egyes becslések szerint a magyar GDP-nek hozzávetőlegesen 20 százalékát teheti ki a feketegazdaság aránya - a negatív csúcson 30 százalék volt ez az arány, az erőteljes fehéredés több dologgal is magyarázható, ilyen például az online pénztárgépek bevezetése. A pozitív irányú elmozdulástól függetlenül a feketefizetések továbbra is mélyen gyökereznek a magyar társadalomban; a feketepénzek továbbra is áthatják a gazdaság és a munkaerőpiac szinte összes szeletét. A NFSZ friss, bruttó keresetstatisztikái, illetve személyes tapasztalataink alapján nézzünk 5 olyan szakmát, amelynél nagy a valószínűsége annak, hogy a szakemberek hivatalosan nem annyiért vannak bejelentve, mint amennyit valójában hazavisznek.

Fodrász

  • Bruttó alapbér: 144 415 Ft/fő/hó
  • Bruttó kereset: 171 996 Ft/fő/hó

Fényképész

  • Bruttó alapbér: 178 163 Ft/fő/hó
  • Bruttó kereset: 188 624 Ft/fő/hó

Kozmetikus

  • Bruttó alapbér: 133 509 Ft/fő/hó
  • Bruttó kereset: 134 227 Ft/fő/hó

Manikűrös, pedikűrös

  • Bruttó alapbér: 137 550 Ft/fő/hó
  • Bruttó kereset: 138 171 Ft/fő/hó

Pincér

  • Bruttó alapbér: 138 326 Ft/fő/hó
  • Bruttó kereset: 157 375 Ft/fő/hó

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem