8 °C Budapest

Ez a 15 legjobban fizetett szakma jelenleg Magyarországon

2017. augusztus 23. 05:52 2 perc

Bármennyire is hihetetlen, de bőven van olyan szakma Magyarországon, amelyben több mint 1 millió forint a havi fizetés. Mutatjuk a friss statisztikát és a korcsoportonkénti átlagokat.

Közzétette honlapján az egyéni bérek és keresetek legfrissebb (2016-ra vonatkozó), foglalkozások (FEOR) szerinti bontásban is elérhető statisztikáit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ). A kimutatás alapján továbbra is a légiforgalmi irányítók viszik haza a legtöbbet, de nem panaszkodhatnak a politikusok, a könyvelők, és az alternatív gyógymódot alkalmazó szakemberek sem.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a 2015-ös adatokhoz képest a legtöbb szakmában erőteljesen csökkentek a bruttó átlagértékek; a légiforgalmi irányítók például tavaly még közel 1,8 milliós, míg a politikusok bő 1,2 millió forintos bruttóval szerepeltek. Az esetleges módszertani (a honlapon jelenleg nem elérhető a friss statisztikák módszertana) változással kapcsolatban kerestük az NFSZ-t, cikkünk megjelenéséig azonban nem sikerült megszólalót találnunk.

A tavalyi, szintén több száz foglalkozást tartalmazó jelentés módszertana szerint az NFSZ a következők szerint számolt: "A megfigyelt hónapban számfejtett rendszeres keresetelemek bruttó összege, melyhez hozzáadjuk az előző évi nem havi rendszerességű prémiumok, jutalmak, 13. havi fizetés 1/12-ed részét. Az egyes soroknál az oda tartozó elemek megfelelő adatainak az egyénenkénti létszámsúlyokkal számított súlyozott számtani átlaga jelenik meg" - írták a 2015-ös adatokra vonatkozó módszertani megjegyzések között.

20 év alatti kisfőnökök, hatvanas bankárok

Ha túltettük magunkat a módszertan esetleges változásán, érdems korcsoport szerinti bontásban is megvizsgálni a legjobban fizetett szakmák toplistáját. A top 15-ben például kizárólag az "Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője" FEOR-néven futó foglalkozásban akadnak 20 év alattiak; az ő fizetésük azonban erősen elmarad a szakma korcsoportok nélküli átlagától (bruttó 705 000 Ft/hó).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 61 év feletti korcsoportban viszont több szakmában is szép summát visznek haza a szenior szakemberek. A top 15-ben csak két olyan foglalkozás akad - a légiforgalmi irányítóké, mondjuk ez nem annyira meglepő, illeve az alternatív gyógymódot alkalmazó szakembereké -, ahol már nem aktívak a szakma képviselői 61 év felett.

A foglalkozásonkénti korcsoportátlagok alapján továbbá az is megállapítható - legalábbis a 15 legjobban fizetett szakmán belül -, hogy míg az első 4 évtizedben, tehát az 50. életév betöltéséig folyamatosan növekednek az átlagfizetések, addig az ötveneseknek, illetve hatvanasoknak már valamennyivel szerényebb havi bruttóval kell beérniük, mint a csúcson lévő 31-50 éves korcsoportnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 08:14